AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
Balian beletörődött, hogy tárgyalást kérjen a szultántól, és a táborába ment, egyedül Thibaut és a krónikása, Ernoul kíséretében. A megadást jött felajánlani.
A követeket meglepetés várta, ahogy bevezették őket a nagy sárga sátorba: a szultán tolmácsot alkalmazott, és ez a tolmács nem volt más, mint Onfroi de Toron, Isabelle nem különösebben vitéz, de nagyon művelt férje. Lágy hangján továbbítva Szaladin válasza olyan különös csengést nyert, hogy a szultán nyugtalanul maga fejezte be válaszát, mely visszautasítás volt: feltétel nélküli megadást akart, és hozzátette:
– Nem fogok másként viselkedni önökkel, mint ahogyan az önök apái viselkedtek az enyéimmel, akiket mind lemészároltak vagy rabszolgaságba taszítottak.
Balian d’Ibelin dühét elfojtva válaszolt:
– Ebben az esetben magunk fojtjuk meg a fiainkat és az asszonyainkat, és felgyújtjuk a várost. Leromboljuk a Templomot és minden szentélyt, mely egykor az önök szentélye is volt. Lemészároljuk az ötezer muzulmán foglyunkat és a haszonállatokat, azután mind kitörünk, és higgye el, egyikünk sem hal meg anélkül, hogy ne ölt volna meg legalább egyet az ön emberei közül. Akkor bevonulhat Jeruzsálembe, szultán, de a városból csak egy vérben fürdő romhalmaz marad.
A beállt csendben több ezer ember élete került mérlegre. Mindkét oldalon visszafojtották lélegzetüket. Végül Szaladin bársonyosságát visszanyert hangon felsóhajtott:
– Talán módomban áll, hogy meggondolásra bírjalak, ha úgy szereted istenedet, ahogy mondod…
Tapsolt egyet, és azonnal felemelkedett a függöny, utat engedve egy nagydarab mameluknak, aki két kezével a cizellált arany mesterművet tartotta előre, melyben Krisztus kínhalálának fáját őrizték: az Igazi Kereszt állt a frank vezérek előtt.
Thibaut elfojtotta döbbent kiáltását, miközben ő és két társa egyazon mozdulattal, szinte gépiesen, hisz annyira megszokott és természetes volt, térdre ereszkedtek.
Fájdalmas könnyek tolultak a szemükbe, melyeket minden erejükből igyekeztek visszafojtani', hisz rettenetes csapás volt ez számukra: biztosra vették, hogy isteni jelképüket biztonságosan elrejtették. Thibaut szíve őrülten dobogott, miközben napbarnított arca hamuszínre váltott.
– Visszaadom a városért cserébe! – jelentette ki Szaladin halálos nyugalommal. –
Elveheted és elmehetsz, ahová csak akarsz, azokkal, akik elkísérnek. Ne félj, gondoskodom a feleségedről és a gyermekeidről, akiket biztonságban az övéikhez kísérünk.
Balian azonban máris felemelkedett, és a kegyetlen helyzetben minden ízében remegett. Sötét, könnytől csillogó tekintete azonban határozott volt és elszánt, ahogyan a hangja is:
– Hívő embernek mondanak, szultán, aki féled istened és őt követed minden lépésedben, minden gondolatodban. Az alkud elfogadhatatlan számomra. Nagy fájdalom, hogy a kezedben látom a szent keresztet. Ha valóban olyan nemes a lelked, mint néhányan állítják, nem teszed olyan alku tárgyává, melyben megszakad a szívem…
Szaladin válaszolni készült, amikor Thibaut közbeszólt:
– Egy percet, kérem, Balian nagyúr!
Közelebb lépett a drágakövekkel díszített nagy aranykereszthez. Először térdet hajtott, majd egy pillanatig elnézte, és felemelkedett:
– Nyugodjon meg, Balian d'Ibelin. Nem kell a mérleg serpenyőjébe tennie a hitét és a becsületét. Ez nem az Igazi Kereszt!
Szaladin azonnal felcsattant:
– Szemtelen hitetlen kutya! Hazugsággal mersz vádolni?
– Nem. Lehetséges, hogy téged is becsaptak… valamelyik emíred, aki tetszeni kívánt neked.
– Egyik sem merészelne… De honnan veszed a bátorságot ekkora ostobasághoz?
– Abból az egyszerű tényből, hogy jól ismerem az Igazi Keresztet. Éveken át, mióta csak fegyverforgató korba léptem, alatta harcoltam Balduin király mellett: ha veszély fenyegette a királyságot, a magasba emeltük, és a királyt csak azon a napon tudták legyőzni, amikor a kereszt nem volt velünk! A halála után még közelebbről láthattam, mert a sors úgy hozta, hogy a közvetlen védelmére rendeltek ki…
– És akkor?
– A damaszkuszi ékszerészek messze földön híresek, uram, és csodálatos munkát végeztek itt is. A legtisztább aranyat használták fel. Minőségiek az igazgyöngyök és a drágakövek is. Csakhogy túlságosan új, túlságosan tiszta ez az arany: az Igazi Kereszt aranyán horpadások és apró karcolások vannak. Ráadásul a kidudorodó oszloptörzset, melynél fogva vinni lehet, három rubin és három topáz díszíti: itt csak rubinokat látok.
Mi következik ebből, uram?
– Hogy ügyes vagy, lovag. Nem most tapasztalom először, de becsületesnek tartalak: kész vagy megesküdni a becsületedre, a lelki üdvödre, hogy az igazat mondtad?
Thibaut mélyen a szultán szemébe nézett, vaskesztyűs kezét a szívére szorította, és megesküdött:
– A lelkem üdvére, a becsületemre és a hitemre esküszöm, hogy ez a kereszt nem az, mely alatt oly sokáig harcoltam!
Balian elszorult mellkasa hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal szabadult fel, miközben Szaladin egy intéssel kivitette a keresztet. Az imént hallottak, valamint Balian vad elszántsága mély hallgatásra indították, melyet senki nem mert megtörni.
Végül meghozta a döntést: a jeruzsálemi keresztények megvásárolhatják az életüket: tíz arany egy férfi, öt egy nő, egy egy gyerek.
– Igaz, sokan meg tudják fizetni – vetette ellen Balian –, de nem mind. Sok szegény ember van, aki képtelen ennyi pénzt előteremteni. Vannak nők és gyerekek, akiknek már semmijük sincs, mert megöltétek vagy elhurcoltátok a védelmezőiket.
– Legyen. A városnak kell megfizetnie százezer aranyat húszezer ilyen szerencsétlenért… ez alá nem megyek.
Kénytelenek voltak beérni ennyivel. Balian összességében elégedett volt mindazzal, amit meg tudott menteni, és távozni készült, amikor a szultán türelemre kérte: szeretne néhány percet beszélgetni a kísérőjével. A lovag vállát rándítva beleegyezett, de visszautasította a felkínált frissítőt, és kijelentette, hogy inkább odakint várakozik.
– Állítod, hogy még mindig át tudod adni nekem a Pecsétet? – kérdezte Szaladin. –
Nem mentél el érte, amikor elhagytad Tibériást.
– Honnan tudod, uram?
– Követtek téged és a barátodat. Parancsot adtam, hogy hagyjanak nektek annyi szabadságot, hogy megkísértsen a szökés gondolata.
– Miért tettem volna? Számomra az a tárgy nem jelent semmit attól a perctől kezdve, hogy nem tudom megszerezni vele Jeruzsálem szabadságát.
– Honnan tudod?
– Ne próbálj félrevezetni, felséges szultán! Túlságosan régóta akarod már a Szent Várost, hogy most elengedd. Igazam van?
– Igazad van. Mégis fájdalmas a tudat, hogy pusztán a te makacsságod miatt nem húzhatom az ujjamra a Próféta – az idők végezetéig áldott legyen a neve! – gyűrűjét.
– Számomra pedig még fájdalmasabb, hogy látnom kell, amint a csapásaid alatt összeomlik a világ legszebb királysága, melynek az életemet szenteltem, és mely a hazám. Amit te nem mondhatsz el magadról, hiszen kurd vagy. Gondolj erre, uram, és ez vigasztaljon meg a hatalomnak azért az elenyésző szeletéért, melyről még álmodtál.
Uralkodó vagy: nem kell pápának is lenned!
Ezzel anélkül, hogy Szaladin akár tiltakozni próbált volna, csatlakozott Balianhoz.