AZ ELVESZETT KERESZT
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #1
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «AZ ELVESZETT KERESZT». Краткое содержание книги:
Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynőjévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.
A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...
Adam egy héten át tanította Thibaut-t. A fiatalember azonnal kapott egy cellát a palota és a Templom között álló épületben, ahol a testvérek aludtak. Szűk volt, a bútorzatát egy zsámoly, egy láda és egy faágy alkotta szalmazsákkal, párnával és takaróval.
Miután felveszik lovagnak, kap egy szőnyeget vagy ágytakarót is57, ám számára, aki éveken át egy matracon aludt Balduin ágya lábánál, ez a kis szoba már szinte luxusnak tűnt.
Az őrmesterek – hat– vagy hétszázan voltak a háromszáz lovag mellett – együtt laktak hosszú termekben, ahol egymás mellett sorakoztak az ágyak.
A lovagi ház város volt a városban, volt saját csendőrsége, fegyverkovácsműhelye, vaskereskedése és lószerszámos műhelye, szíjgyártóval, posztóssal és díszítőkkel, valamint konyhája, borkészlete, péksége és baromfiudvara, sertéstenyészete és zöldségeskertje. Nem beszélve természetesen a gyengélkedőről és a rendkívül gazdag gyógynövényes kertről.
Végül eljött a nap, amikor a friss színekben ragyogó, több száz gyertya által megvilágított Templomban Thibaut térden állva, a két nyitott tenyerére fektetett Bibliával a kezében, a nagymester és a gyülekezet jelenlétében elmondta az esküjét, mely mostantól a Templomhoz fűzi, s mely csak az elmúlt napokban feltett, számos kérdés ismétlése.
– Szép testvérünk – kezdte a káplán –, az összes kérdésünkre, melyeket felteszünk, gondosan csak az igazat felelje, mert ha bármiben is hazudik, elveszítheti a házat, ahol Isten vigyáz önre. Tehát, szép testvér, hallja szavunkat. Fogadja-e Istennek és a 57 Fekete-fehér vagy csíkos takaró
Miasszonyunknak, hogy mostantól élete végéig engedelmeskedik a nagymesternek vagy bármely felettesének?
– Igen, uram, ha Isten úgy akarja.
– Fogadja-e Istennek és Szűz Máriának, hogy mostantól élete végezetéig szűzi életet él?
– Igen, uram, ha Isten úgy akarja.
– Fogadja-e Istennek és Szűz Máriának, hogy mostantól élete végéig semmiféle tulajdona nem lesz?
– Igen, uram, ha Isten úgy akarja.
Hosszú lista kötelezte Thibaut-t, hogy mindenben, mindenhol a rendet szolgálja, nem árt senkinek sem tanácsaival, sem tetteivel, és sosem hagyja el a rendet egy másik kedvéért, hacsak ki nem zárják.
Végül Gérard testvér, vagyis a nagymester, miután némán rövid imát mondott, bejelentette, hogy Thibaut-t felvették a Jeruzsálemi Templomos Lovagrendbe:
– Isten és Szűz Mária, Szent Péter, a római pápa és minden templomos testvérünk nevében befogadunk a ház minden jótéteményébe, mely azt érte a kezdetektől, és érni fogja a továbbiakban… és fogadjon be minket minden jótéteményébe, melyet cselekedett és cselekedni fog. Kenyeret és vizet ígérünk önnek és a ház szegény ruháját, és sok nehézséget és munkát.
A nagymester ezután az új testvér vállára borította a vörös keresztes fehér köpenyt, és a nyakánál megkötötte a zsinórját. Ezután a káplán testvér belefogott az „Ecce quam bonum et quam jucundum habitare fratres…” kezdetű zsoltárba, majd elmondta a szentlélek imáját, és az egész gyülekezet hangosan elimádkozta a Páter Nostert. Végül a Nagymester és a káplán a hűbéri tisztelgés csókjával pecsételték meg az ajkát…
Minden elvégeztetett, és Thibaut de Courtenay mostantól az erős és félelmetes testvériség tagja lett, mely csak Istent, a pápát és Szűz Máriát ismerte el urának, akinek védelme alá templomait helyezte, és elutasította minden földi uralkodó hatalmát, legyen az király vagy császár. Ami nem volt megvetendő.
A Templomból kilépve Thibaut-nak zúgott a feje. A szentély melletti káptalanteremben fogadta a gyülekezet gratulációit, miután közölték vele rengeteg – és kissé riasztó – feladatát és kötelességét. Adam testvér, aki – különleges kegyként, saját kérésére – lovaglétének társa lett, mivel a templomosok mindig kettesével jártak, csitítani próbálta riadalmát:
– Ne féljen! A regulát Clairveaux-i Bernát szabta meg, akit most már Szent Bernátnak neveznek: nagyon szigorú és rendkívül tiszta életű ember műve, de biztosíthatom, hogy azért vannak könnyítések…
– Biztos benne? Már kezdtem azon tűnődni, jól tettem-e, hogy hallgattam magára, és a rám leselkedő veszélyek nem lennének-e még mindig jobbak, mint ez a fojtogató regula. Legalább szabad levegőn lennék! És nem lennék köteles több száz imát mondani!
Adam olyan jó szívvel nevette el magát, hogy Thibaut is felderült:
– Szabad levegőben, ezt megígérhetem, nem lesz hiány! Ami pedig a szabályzat szigorát illeti, higgye el, hogy – legalábbis ebben a házban – ha tiszteletben tartja a lényeget, nincs mitől tartania. Nézze meg inkább a nagymestert. Tudja, ki a legjobb barátja?
– Honnan tudhatnám?
– Igaz. Olyan sokáig távol élt ettől a világtól! Nos, a kedves Heraclius.
– Tréfál?
– Nem, dehogy! Különben sem tréfás a dolog. Sőt, inkább szomorú, de a hasonló a hasonlót vonzza. Na, üljünk asztalhoz! Megszólalt a harang. Majd meglátja, ugyanolyan jó az étel, mint a palotában. Néha talán még jobb is…
Mielőtt felvették volna a rendbe, Thibaut a szobájában költötte el az étkezéseit, mintegy noviciátusa jeleként. A refektóriumba lépve azonban, melyet a templomosok továbbra is palotának hívtak, felkiáltott csodálatában: az erőteljes oszlopok által tartott boltívek alatt a tágas termet mindenütt az ellenségtől zsákmányolt és remekül karbantartott trófeák díszítették. Aranyozott sisakok, csillogó kardok és lándzsák, festett és cizellált, színes kerek pajzsok, aranyszín sodronyingek, zöld, sárga és fekete lobogók harmonikus egységekbe rendezve sorakoztak a falakon. A nádlevelekkel megszórt kövezeten fehér abroszos asztalok álltak, mint bármely palotában, és bőségesen szolgáltak fel a lovagok fegyvernökei. Egyedül a nagymester széke fölött elhelyezett nagy kereszt jelezte, hogy a pompás terem egy kolostor része. Valamint a benne uralkodó csend, mivel a regula megtiltotta, hogy az étkezések alatt beszéljenek, kivéve a nagymestert, ha vendégei voltak, ami gyakran előfordult.
Azután leborotválták Thibaut haját, ami, mivel a szakállának még nem volt ideje megnőni, egészen új, keményebb külsőt kölcsönzött neki. Majd megkapta a Templom kebelében neki járó javakat, azzal a kiegészítéssel, hogy nem ajándékról, hanem kölcsönről van szó, hiszen minden a rendé. Jogosult volt három lóra, mint minden lovag, egy fegyvernökre, akit nem tudtak adni mellé, a többiekéhez hasonló, vagyis nagyon jó minőségű fegyverre és egy teljes felszerelésre, melyben két ingtől és két nadrágtól kezdve minden megvolt, egészen egy üstig, melyben hadjárat idején főzhetett, és egy tálig, mellyel a lovai élelmét mérhette ki, páncélon, vas lábvérten és két kereszt alakban összeszegecselt lamellás arcvédővel ellátott sisakon át58.
Miután így mindent elrendeztek, az élet visszatért mindennapi kerékvágásába, kissé monotonon Thibaut számára, aki csatákról álmodott, hogy azokba fojtsa bánatát és szomorú gondolatait, melyek éjszakánként gyötörték a kis cellában, ahol nehezen talált nyugalomra. Azonban Tripoliszi Rajmundnak köszönhetően, aki újabb, négyéves fegyverszünetet írt alá Szaladinnal, a királyság békében élt, és igyekezett bekötözni a Balduin életének utolsó éveiben szerzett sebeket.