A kaszás [Reaper Man - hu]

A Halál az ablaknál állt sötét dolgozószobájában, és kinézett a kertjére. Semmi sem moccant abban a nyugodalmas birodalomban. Sötét liliomok virágoztak a pisztrángos tó mellett, ahol kicsiny, gipszből készült, csontváz kerti törpék horgásztak. A távolban hegyek meredeztek.

Ez a saját világa. Nincs föltüntetve semmilyen térképen.

De most, valahogy, hiányzott belőle valami.

A Halál kiválasztott egy kaszát az állványról a hatalmas hallban. Ellépdelt a mutatók nélküli óriási óra mellett és kiment a szabadba. Átvonult a fekete gyümölcsösön, ahol Albert serénykedett a kaptárok körül, és tovább, míg meg nem mászott egy kis buckát a kert peremén. Azon túl, a hegyekig, amorf terület húzódott — elbírta a súlyt, bírt valamiféle léttel, ám soha sem volt ok arra, hogy a Halál ennél jobban részletezze.

Legalábbis mostanáig.

Albert megjelent mögötte, néhány sötét méh még mindig a feje körül döngicsélt.

— Mit csinál, gazdám? — kérdezte.

EMLÉKEZEM.

— Á?

EMLÉKSZEM, AMIKOR EZ AZ EGÉSZ CSUPA CSILLAG VOLT.

Mi is volt az? Ó, igen…

A Halál csettintett ujjával. Mezők jelentek meg, igazodva a föld enyhe görbületéhez.

— Aranyszínű — ámult Albert. — Szép. Mindig is azt gondoltam, jól jönne egy kicsivel több szín errefelé.

A Halál a fejét rázta. Még nem volt teljesen rendben a dolog. Aztán rájött, mi hiányzik. Az életfogytmérők, a roppant szoba tele az elenyésző életek morajával hatékonyak és szükségesek; valami ilyesmi kell a tisztességes rendhez. Ám…

Megint csettintett az ujjával és szellő kerekedett. A búzamezők mozogtak, hullám hullám hátán fodrozódott végig a lejtőkön.

ALBERT?

— Igen, gazdám?

NINCS VALAMI TEENDŐD? VALAMI APRÓ-CSEPRŐ MUNKA?

— Nem hinném — felelte Albert.

INNEN TÁVOL, ARRA GONDOLTAM.

— Á! Úgy érti, gazdám, egyedül akar maradni — bólogatott Albert.

MINDIG EGYEDÜL VAGYOK. DE ÉPP MOST EGYMAGAM SZERETNÉK EGYEDÜL LENNI.

— Rendben. Akkor megyek és, huh, elvégzek néhány apró-cseprő munkát hátul a háznál — jelentette ki Albert.

TEDD AZT.

A Halál magányosan állt és nézte a búza táncát a szélben. Na persze, ez csupán hasonlat. Az emberek többek búzánál. Végigkavarják apró, mozgalmas életük, a szó szoros értelmében óraszerkezet hajtja őket, az élés puszta erőfeszítése teljes egészében megtölti napjaik. És minden élet hossza pontosan ugyanannyi. Még a nagyon hosszúaké és nagyon kurtáké is. Legalábbis az örökkévalóság szempontjából.