A kaszás [Reaper Man - hu]

A bolti csengő csilingelt.

Druto Polyak, virágkereskedő, odanézett egy floribunda Mrs. Talmi ág fölött. Valaki állt a virágokkal teli vázák között. Az illető kissé bizonytalan körvonalú volt; ami azt illeti, Druto sohasem volt biztos, még jóval később sem, hogy ki járt a boltjában és valójában hogyan is hangzottak a szavai.

Kezét dörzsölgetve hajbókolt előre.

— Miben segíth…

VIRÁGOK.

Druto csak egy pillanatig habozott.

— És a, ööö, rendeltetési helye ezeknek a…

EGY HÖLGY.

— És van Önnek bármilyen elkép…

LILIOMOK.

— Á? Biztos Ön abban, hogy liliomok megfe…

SZERETEM A LILIOMOT.

— Khm… csak mert a liliomok egy csöppet komo…

SZERETEM A KOMO…

Az alak habozott.

MIT JAVASOL?

Druto zökkenőmentesen lendült működésbe. — A rózsákat mindig nagyon szívesen látják — mondta. — Vagy az orchideákat. Mostanság számos úriember biztosít arról, hogy a hölgyek jobban örülnek egy szál orchideának, mint egy csokor rózsának…

RENGETEGET ADJON!

— Orchideából parancsolja vagy rózsából?

MINDKETTŐBŐL.

Druto ujjai kígyózva tekeregtek, akár angolnák az olajban.

— És vajon fölkelthetem az érdeklődését ezek iránt a csodás Exaltalta Gloriosa ágak…

RENGETEGET BELŐLÜK.

— És amennyiben a nagyságos úr büdzséje megengedi, ajánlhatnék egyetlen példányt ebből a rendkívül ritka…

IGEN.

— És esetleg…

IGEN. MINDEGYIKET. SZALAGGAL ÁTKÖTVE.

Amikor a bolti csengő megcsöndült a vevő mögött, Druto lenézett a kezében tartott érmékre. Sok közülük rozsdás volt, mindegyik ismeretlen, és egyik-másik arany.

— Ümm — motyogta. — Ez tökéletesen elégséges…

Hirtelen tudatára ébredt a halk, puffanó neszeknek.

Körülötte a teljes boltban szirmok hullottak, akár az eső.

ÉS EZEK?

— Ez itt a De Luxe kínálatunk — válaszolta a hölgy a csokoládéboltban. Olyan osztályon felüli vállalkozás volt ez, hogy nem édességeket árult, hanem pralinékülönlegességeket — gyakran egyenként aranypapírba csomagolt cikornyás izék formájában, amelyek még nagyobb lyukat hoznak létre az ember bankszámláján, mint a fogában.

A magas, sötét vásárló fölvett egy dobozt, ami nagyjából két négyzetláb terjedelmű volt. Szaténpárnához hasonlító fedelén két, reménytelenül bandzsa macskakölyök kukucskált ki egy csizmából.

MIÉRT VAN EZ A DOBOZ KIPÁRNÁZVA? HOGY ÜLNI LEHESSEN RAJTA? LEHETSÉGES, HOGY MACSKA ÍZESÍTÉSŰ? — fűzte hozzá, s hangja határozottan fenyegetővé vált, vagyis inkább fenyegetőbbé, mint eddig.

— Ümm, nem. Az a Páratlan Kínálatunk.

A vevő félrehajította.

NEM.

Az üzlettulajdonosnő óvatosan szétnézett jobbra is, balra is, aztán kihúzott egy fiókot a pult alatt, ezzel egyidejűleg összeesküvői suttogássá halkítva hangját.

— Na persze — mondta —, arra a nagyon különleges alkalomra…

Eléggé kis doboz volt. Valamint teljesen fekete is, kivéve a tartalom elnevezését apró, fehér betűkkel; nincs az a macska, még a rózsaszín szalaggal ékesített se, aminek megengedték volna, hogy akár csak mérföldnyire is megközelítsen egy ilyen dobozt. Egy ilyen csokoládésdoboz kézbesítéséhez sötét idegenek drótkötélpályákról ugranak le és kötélen ereszkednek alá toronyházakról.

A sötét idegen a feliratot fürkészte.

„SÖTÉT IGÉZET” — olvasta. — EZ TETSZIK NEKEM.

— Azokra az intim pillanatokra — magyarázta a hölgy.

A vevő láthatólag fontolóra vette ennek helytállóságát.

IGEN. AZ TALÁLÓNAK TŰNIK.

Az üzletasszony arca sugárzott.

— Akkor hát becsomagoljam?

IGEN. SZALAGGAL ÁTKÖTVE.

— És parancsol még valami mást is, uram?

A vásárló, úgy tűnt, pánikba esik.

MÁS? KELLENE LEGYEN MÉG MÁS IS? VAN MÉG VALAMI MÁS? MI AZ, AMIT MÉG MEG KELLENE TENNI?

— Pardon, uram?

AJÁNDÉK EGY HÖLGYNEK.

A tulajdonosnő a társalgás dagályának ilyen hirtelen megfordulásától kissé elveszetten hánykolódott a habokon. Egy megbízható közhely irányába kezdett úszni.

— Hát, azt mondják, nemde, hogy a gyémánt a lányok legjobb barátja? — jelentette ki nagy okosan.

GYÉMÁNT? Ó! GYÉMÁNT. VALÓBAN?

Akként ragyogtak, mint csillagfénysziporkák a fekete bársony égen.

— Ez itt — mutatott rá a kalmár — különlegesen szép kő, nem gondolja? Tekintse meg a tüzét, kivételes…