![A kaszás [Reaper Man - hu] - Читать Любимую Русскую Полную Книгу 👉 Read-E-Book.com](/uploads/posts/books/2/1/1/9/3/a-kasz-download.jpg)
A kaszás [Reaper Man - hu]
- Автор: Пратчетт Теренс Дэвид Джон
- Год: 2001
- Язык: венгерский
- Год: Cherubion
- ISBN: 963-9346-63-2
- Переводчик: Istv
- Жанр: Фэнтези
Электронная книга - «A kaszás [Reaper Man - hu]». Краткое содержание книги:
MENNYIRE BARÁTSÁGOS?
A kalmár habozott. Mindent tudott karátokról, briliáns színszórásról, „víztisztaságról” és „köszörülésről” és „tűzről”, de korábban sosem kérték föl arra, hogy a drágaköveket az általános szívélyesség szempontjából ítélje meg.
— Eléggé jóindulatú? — kockáztatta meg.
NEM.
A kalmár ujjai megragadták a megfagyott fény újabb szilánkját.
— Na már most, ez — jelentette ki, s önbizalom áradt vissza a hangjába, — a híres Kurtakocsány bányából való. Fölhívhatom a figyelmét a remekmívű…
Érezte, hogy a tisztán látó pillantás átfúrja magát a tarkóján. — Ám, ezt el kell ismerjem, nem a barátságosságáról közismert — fejezte be sután.
A sötét vevő rosszallóan nézett körbe a boltban. A homályban, a trollálló rácsok mögött, drágakövek izzottak, akár a sárkányok szeme egy barlang mélyén.
BARÁTSÁGOS EZEK KÖZÜL VALAMELYIK? — kérdezte.
— Uram, azt hiszem, az ellentmondás félelme nélkül állíthatom, hogy sohasem alapoztuk beszerzési politikánk a kérdéses ékkövek szeretetreméltóságára — válaszolta a kalmár. Kínosan tudatában volt, hogy a dolgok nem stimmelnek, és hogy valahol a tudata hátsó részén tudja, hogy mi nem stimmel, és hogy valamiképp az esze nem engedi neki, hogy a végső kapcsolatot megteremtse. És ez kezdett az idegeire menni.
HOL VAN A VILÁG LEGNAGYOBB GYÉMÁNTJA?
— A legnagyobb? Könnyű kérdés. Az Offler Könnye, Offler, a Krokodilisten Elveszett, Ékköves Végzettemplomában található a legsötétebb Howondaföldön, és nyolcszázötven karát a súlya. És, uram, hogy a következő kérdésének elébe vágjak, én, személy szerint, boldogan bújnék ágyba vele.
Az egyik kellemes dolog abban, ha pap vagy Offler, a Krokodilisten Elveszett, Ékköves Végzettemplomában, az, hogy többnyire korán mehetsz haza délután. Azért van ez így, mert a templom el van veszve. A legtöbb hívő sohasem talál oda. Ők a szerencsések.
A hagyományoknak megfelelően mindössze két ember tehette lábát a legbensőbb szentélybe. A Főpap meg a másik pap, aki nem volt Fő. Már évek óta ott tartózkodtak és felváltva töltötték be a főpapságot. Ez nem volt megerőltető munkakör, lévén, hogy a lehetséges hívők többsége fölnyársalódott, szétlapult, megmérgeződött vagy fölszeletelődött a csapdákban, még mielőtt eljutott volna egészen a kis dobozig és egy hőmérő[20] mókás rajzáig a sekrestye előtt.
A papok Csonka Miszter Tökfejet játszottak a főoltáron, pont az árnyékban, amit Maga Offler ékkő borította szobra vetett rájuk, amikor meghallották a főkapu csikordulását a távolban.
A Főpap föl se nézett.
— Ni csak — mondta. — Akkor hát egy újabb a nagy guruló golyóbisnak.
Huppanás hallatszott, majd csikorgó robajlás. Aztán egy nagyon végleges becsapódás.
— Na most — szólalt meg a Főpap. — Mi is volt a tét?
— Két kavics — felelte az alacsonyabb rangú pap.
— Rendben. — A Főpap a kártyáit szemlélgette. — Oké, tartom a két kav…
Léptek halk nesze hangzott föl.
— A korbácsos pasi a múlt héten egész a nagy, éles tüskékig jutott — jegyezte meg az alacsonyabb rangú pap.
Olyan hang hallatszott, mint egy nagyon régi, kiszáradt vécé zubogása. A léptek megszűntek.
A Főpap mosolygott magában.
— Rendben — mondta. — Tartom a két kavicsod és emelek kettővel.
Az alacsonyabb rangú pap lecsapta a kártyáit.
— Dupla Tökfej — mutatta.
A Főpap gyanakvóan pillantott le.
Az alacsonyabb rangú pap megnézett egy papírfecnit.
— Akkor már háromszázezer-kilencszázhatvannégy kaviccsal jössz nekem — közölte.
Léptek hangja érkezett.
A papok összenéztek.
— Már jó ideje nem ért el senki a mérgezett hajítódárdás átjáróba — jelentette ki a Főpap.
— Ötöt arra, hogy sikerül neki — ajánlotta az alacsonyabb rangú pap.
— Benne vagyok.
Kőbe csapódó fémhegyek kopogtak halkan.
— Csúfság lenne elvenni a kavicsaid.
Megint léptek.
— Na jó, de még mindig ott a… — egy reccsenés, egy csobbanás — …krokodiltartály.
Újfent léptek.
— Soha senki nem jutott túl a díszkapu rettegett őrén…
A papok egymás rémült arcába néztek.
— Hé — szólalt meg az, amelyik nem volt Fő. — Nem gondolod, ugye, hogy esetleg…
— Itt? Ugyan, menj már! Egy istenekverte dzsungel közepén vagyunk. — A Főpap mosolyogni próbált. — Semmiképp se lehet…
A léptek egyre közeledtek.
A papok rettegve kapaszkodtak egymásba.
— Mrs. Kuglof.
Az ajtószárnyak befelé robbantak. Sötét szél zúdult a terembe, elfújva a gyertyákat és pettyes hóként szétszórva a kártyákat.
A papok hallották a foglalatából kiemelt óriási nagy gyémánt csendülését.
KÖSZÖNÖM.
Egy idő múlva, amikor úgy látszott, semmi más nem történik, a papnak, aki nem volt Fő, sikerült rábukkannia egy taplós dobozra, és több hiábavaló próbálkozás után, meggyújtania egy gyertyát.
A két pap fölnézett a táncoló árnyékokon át a szoborra, amin most egy lyuk tátongott ott, ahol egy óriási nagy gyémántnak kellett volna lennie.
Kis idő múltán a Főpap fölsóhajott és megszólalt: — Hát, közelítsük meg így a dolgot: rajtunk kívül ki fog tudni erről?
— Aha. Még sose mérlegeltem így a dolgot. Hé, lehetek holnap én a Főpap?
— Csak csütörtökön következel.
— Ó, ne csináld már!
A Főpap vállat volt és levette Főpaposkodó fövegét.
— Roppant lehangoló, az ilyesmi — morogta, fölpillantva a megrongált szoborra. — Egyeseknek egyszerűen fogalma sincs, hogyan kell viselkedni egy isten házában.
A Halál átszáguldott a világon, ismét csak a tanyaudvaron érve földet. A nap már az égalján tartózkodott, amikor bekopogott a konyhaajtón.
Miss Illabets, kötényébe törölve kezét, ajtót nyitott. Rövidlátóan fintorgott a látogatóra, aztán elhátrált egy lépést.
— Bill Kapu? Valósággal szívbajt hozott rám…
HOZTAM MAGÁNAK VIRÁGOT.
Az öregasszony rámeredt a száraz, halott növényekre.
ÚGYSZINTÉN VALAMI CSOKOLÁDÉFÉLESÉGET, AZT A FAJTÁT, AMIT A HÖLGYEK SZERETNEK.
Az öregasszony rámeredt a fekete dobozra.
VALAMINT ITT EGY GYÉMÁNT IS, HOGY A BARÁTJA LEGYEN.
Megcsillantak rajta a nyugvó nap utolsó sugarai.
Miss Illabetsnek végül megoldódott a nyelve.
— Bill Kapu, mi jár a kend fejében?
ELJÖTTEM, HOGY ELVIGYEM MAGÁT EBBŐL AZ EGÉSZBŐL.
— Valóban? Hová?
A Halál ezt már nem gondolta ki korábban.
HOVÁ SZERETNE MENNI?
— Nem akarok ma este sehová se menni, csak a táncmulatságba — szögezte le Miss Illabets.
A Halál ezt se vette tervbe.
MI EZ A TÁNCMULATSÁG?
— Aratóbál. Tudja, ugye? Ez a hagyomány, Amikor be van takarítva a termés. Afféle ünnepség és olyan, mint egy hálaadás.
HÁLAADÁS KINEK?
— Nem t’om. Név szerint senkinek, azt hiszem. Csak általánosságban hála, gondolom.
AZT TERVEZTEM, HOGY CSODÁKAT MUTATOK MAGÁNAK. POMPÁS VÁROSOKAT. AMIT CSAK AKAR.
— Bármit?
IGEN.
20
„Elveszett, Ékköves Templomtető Tatarozási Alap! Már csak 6.000 arany hiányzik! Kérjük, Adakozzon Bőkezűen! Köszönjük!!!”