A kaszás [Reaper Man - hu]

— Szedjétek le az asztalokat és halmozzátok föl őket az ajtó előtt! — rivallta Maphlaves.

— De hát átrágja magát a fán — tiltakozott a Dékán.

Nyögés hallatszott Modo pöttöm teste felől, melyet egy széknek támasztottak. A törpe kinyitotta szemét.

— Gyorsan! — sürgette Maphlaves. — Hogyan tudnánk megölni egy trágyadombot?

— Hümm. Nem hiszem, hogy megtehetné, Mr. Maphlaves, uram — válaszolta a kertész.

— Mit szólnátok tűzhöz? Alighanem meg tudnék birkózni egy kis tűzgolyóval — állította a Dékán.

— Nem használna. Túl vizenyős — felelte Maphlaves.

— Máris itt van! Kezdi kirágni az ajtót! Kezdi kirágni az ajtót! — fújta a Jelenkori Varázsrúnák Előadója.

A varázslók még jobban elhátráltak a csarnok hosszában.

— Remélem, nem kebelez be túl sok fát — jegyezte meg az elkábult Modo, és őszinte aggodalom sugárzott róla. — Olyanok, mint az eleven ördög, már elnézést a klaccsi kifejezésért, ha túl sok szenet teszel beléjük. Az túlságosan melegít.

— Tudja, pont ez a megfelelő időpont a komposztkészítés dinamikájáról szóló előadásra, Modo — állította a Dékán.

A törpék nem ismerik az „irónia” szó jelentését.

— Hát, na jó. Khm. Az anyagok kívánatos egyensúlya, helyesen rétegezve, megfelelve a…

— Vége az ajtónak! — tudatta a Jelenkori Varázsrúnák Előadója a többiek felé csoszogva.

A bútorkupac elindult feléjük.

Az Arkrektor tanácstalanul, kétségbeesetten körbenézett a csarnokban. Aztán tekintetét magára vonta egy ismerős, súlyos palack az egyik kredencen.

— Szén — mormolta. — Az olyan, mint a faszén, nem igaz?

— Honnan tudjam? Nem vagyok alkimista — fintorgott a Dékán.

A trágyadomb előbukkant a roncsok közül. Gőz áradt ki belőle.

Az Arkrektor sóvárogva pillantott a Vaú-Vaú szósz palackjára. Aztán kihúzta belőle a dugót. Mélyet szippantott az illatából.

— Tudjátok, az itteni szakácsok egyszerűen képtelenek jól elkészíteni — mondta. — Hetekbe fog telni, míg megint szerezhetek hazulról.

A közelgő szemétrakás felé hajította a palackot.

Az eltűnt a zubogó tömegben.

— Az aprócsalán mindig hasznos — jelentette ki Modo az Arkrektor mögött. — Vasat tesz hozzá. És a fekete nadály, hát, sosem lehet elég fekete nadálya az embernek. Az ásványianyag-tartalomhoz, tudják. Ami engem illet, hát én mindig is úgy gondoltam, hogy egy kevéske közönséges cickafark…

A varázslók átkémleltek egy fölfordított asztal teteje fölött.

A trágyadomb abbahagyta a mozgást.

— Csak én gondolom ezt, vagy tényleg növekszik? — kérdezte a Rangidős Lovász.

— És boldogabbnak látszik — fűzte hozzá a Dékán.

— Szörnyen bűzlik — jegyezte meg a Kincstárnok.

— Na, ennek konyec. Pedig csaknem egy teljes palack szósz volt — szomorkodott az Arkrektor. — Szinte még ki sem nyitottam.

— A Természet csodálatos, ha jobban meggondolja az ember — szögezte le a Rangidős Lovász. — Tudjátok, nem muszáj mindegyikőtöknek így bámulnia rám! Csupán megjegyzést tettem.

— Vannak idők, amikor… — kezdte Maphlaves, és ekkor a trágyadomb fölrobbant.

Nem nagy durranással vagy dörejjel. Ez volt a legnyirkosabb és legtestesebb kitörés a végzetes pöffeszkedés teljes történetében. Sötétvörös, a szélén fekete láng bömbölt föl a mennyezetre. A trágyadomb darabkái rakétaként száguldottak szét a csarnokban és toccsanva csapódtak a falakba.

A varázslók kikukucskáltak barikádjuk mögül, melyet immár vastagon tealevél borított.

Egy káposztatorzsa hullott puhán a Dékán fejére.

Aki ránézett a kicsiny, bugyborékoló foltra a kockaköveken.

A képe lassacskán vigyorba húzódott.

— Ejha! — füttyentette.

A többi varázsló is széthajtogatta magát. Az adrenalin-utóhatás véghezvitte a maga elbűvölő igézetét. Ők is vigyorogtak, és elkezdték játékosan vállon veregetni egymást.

— Harapj egy kis csípős mártást! — üvöltötte az Arkrektor.

— Élő sövénnyel állsz szemben, megbuggyant szemét!

— Seggbe rúghatunk vagy seggbe rúghatunk? — vihorászott a Dékán boldogan.

— A második esetben kell a vagy elé egy nem, tisztelt kolléga! És nem vagyok benne biztos, hogy egy trágyadombról elmondható, hogy van neki… — kezdte a Rangidős Lovász, de az izgatottság árja szembehömpölygött vele.

— Ez bizony olyan rakás, ami többet nem fog varázslókkal kikezdeni — jelentette ki a Dékán, akit kezdett elragadni a hév. — Tettrekészek és merészek vagyunk, és…

— Odakint van még három másik, azt mondja Modo — vágott közbe a Kincstárnok.

A varázslók elnémultak.