A kaszás [Reaper Man - hu]

— Sajnálattal hallom — mentegetőzött Motolla.

— Rendbe’, ha ettől jobban érzi magát.

— Khm, Mrs. Kuglof? Ezt egy kissé zavarba ejtőnek találom. Ki tudná… kapcsolni… az előrelátását?

A nő bólintott.

— Elnézést. Rászoktam arra, hogy bekapcsolva hagyom — magyarázkodott. — Annak következtébe’, hogy itt csak mink vagyunk, én meg Ludmilla meg Egy-Férfi-Vödörrel. Ő kísértet — tette hozzá. — T’om, hogy ezt akarta kérdezni.

— Igen, hallottam arról, hogy a médiumoknak bennszülött szellemi vezetői vannak — bólintott Motolla.

— Ő? Ő nem vezető, hanem afféle mindenes kísértet — magyarázta Mrs. Kuglof. — Jelzem, nem szenvedhetem azt az egész cécót a kártyákkal meg trombitákkal meg ábécés deszkalapokkal. És szerintem az ektoplazma undorító. Nem tűrhetem a házba’. Még mit nem! Tudja, nem lehet kitisztítani a szőnyegekből. Még ecettel se.

— Mi a manó! — mondta Motolla Alánk.

— Vagy a nyöszörgést. Nem szenvedhetem. Vagy a piszmogást a természetfölöttivel. Az természetellenes, mármint a természetfölötti. Nem tűrhetem.

— Khm — köszörülte torkát Motolla óvatosan. — Vannak olyanok, akik esetleg úgy vélik, hogy médiumnak lenni önmagában egy kissé… tudja… természetfölötti?

— Mi? Mi? Nincs semmi természetfölötti a halott emberekbe’. Nagy szamárság! Előbb-utóbb mindenki meghal.

— Élénken remélem, Mrs. Kuglof.

— Szóval, mit kíván, Mr. Alánk? Most nem nézek a jövőbe, szóval meg kell mondja nekem.

— Azt szeretném tudni, hogy mi történik, Mrs. Kuglof.

A lábuk alól tompa puffanás hallatszott és Schleppel halk, boldog hangja.

— Ó, csodás! Patkányok is vannak!

— Odamentem és megpróbáltam elmondani maguknak, varázslóknak — szögezte le Mrs. Kuglof kimérten. — És senki se hallgatott rám. Tudtam, hogy nem fognak, de meg kellett próbáljam, különben nem tudtam volna…

— Kivel beszélt?

— Egy jól megtermett fickóval, vörös ruhába’ és olyan bajusszal, mintha megpróbált volna lenyelni egy macskát.

— Á! Az Arkrektor — azonosította határozottan Motolla.

— És volt ott egy hatalmas, dagadt alak is. Úgy megy, mint egy kacsa.

— Úgy megy, ugye? Az volt a Dékán — közölte Motolla.

— És jóasszonyuknak neveztek! — háborgott Mrs. Kuglof. — Azt mondták nekem, foglalkozzak a saját dolgommal. Nem látom be, miért kellene segítsek a varázslóknak, akik jóasszonynak neveznek, amikor csak segíteni próbáltam.

— Sajnos, a varázslók gyakran nem figyelnek — jelentette ki Motolla. — Én százharminc évig egyszer se figyeltem oda.

— Miért nem?

— Nehogy meghalljam, miféle sületlenséget mondok, gondolom. Mi történik, Mrs. Kuglof? Nekem megmondhatja. Igaz, hogy varázsló vagyok, viszont halott.

— Hát…

— Schleppel azt mondta, hogy az egész az életerőnek tulajdonítható.

— Mer’ fölgyülemlik, érti?

— Az mit jelent?

— Több van belőle, mint kellene. Azt kapjuk… — tétován intett a kezével —, amikor vannak a dolgok, mint a mérlegen, csak nem ugyanaz mindkét oldalon…

— Kiegyensúlyozatlanság?

Mrs. Kuglof, aki úgy nézett ki, mintha távoli forgatókönyvet olvasna, biccentett.

— Az egyik olyasmi, aha… tudja, néha csak úgy megesik egy kicsit, és akkor lesznek a kísértetek, mert az élet nincs többé a testben, de még nem távozott el… és télen ritkábban fordul elő, mert valahogy elapad, és tavasszal visszatér… és bizonyos dolgok összesűrítik…