A kaszás [Reaper Man - hu]

— Hogyan lehet megölni a kísérteteket?

— Honnan tudjam? Ez a probléma általában nem merül föl!

— Exorcizálod őket, azt hiszem.

— Mi? Föl-le ugrálsz, helyben futsz meg ilyesmik?

A Dékán föl volt erre készülve. — Az az egzecírozás, Arkrektor. Nem hiszem, hogy el lehetne várni az embertől, hogy, ööö, testedzésnek vesse alá őket.

— Naná, hogy nem, ember! Nem akarjuk, hogy egy csomó egészséges kísértet nyüzsögjön itt.

Vérfagyasztó sikoltás hallatszott. Visszhangzott a sötét oszlopok és boltívek között, és hirtelen megszakadt.

Az Arkrektor tüstént megtorpant. A varázslók nekiütköztek.

— Szerintem ez úgy hangzott, mint egy vérfagyasztó sikoltás — jelentette ki. — Kövessetek!

Befordult a sarkon.

Fémes csörömpölés és kiadós káromkodás hangzott föl.

Valami kicsi és vörös-sárga csíkos, apró, csöpögő tépőfogakkal és három pár szárnnyal repült be a sarkon és hussant el a Dékán feje fölött, olyan zajt csapva, mint egy miniatűr körfűrész.

— Tudja valaki, hogy mi volt ez? — érdeklődött elhaló hangon a Kincstárnok. Az izé megkerülte a varázslókat, majd eltűnt a tető sötétjében. — És bárcsak az Arkrektor ne szitkozódna olyan nagyon!

— Gyerünk! — parancsolta a Dékán. — Jobb, ha megnézzük, mi történt vele.

— Muszáj? — tudakolta a Rangidős Lovász.

Átkémleltek a sarkon. Az Arkrektor már fölült és a bokáját dörzsölte.

— Melyik idióta hagyta ezt itt? — kérdezte.

— Mit hagyott itt? — értetlenkedett a Dékán.

— Ezt az istenekverte kosárforma kerekes drótizét — közölte az Arkrektor. Mellette egy pöttöm, bíbor színű, pókszerű lény öltött testet a levegőben és egy repedés felé iszkolt. A varázslók nem vették észre.

— Miféle kosárforma kerekes drótizé? — firtatták a varázslók egy szólamban.

Maphlaves körülnézett.

— Megesküdtem volna… — kezdte.

Újabb sikoltás hallatszott.

Maphlaves föltápászkodott.

— Gyerünk, ti népség! — szólt és hősiesen előrebicegett.

— Miért rohan mindenki egy vérfagyasztó sikoly irányába? — motyogta a Rangidős Lovász. — Ez ellentmond a józan észnek.

Kisiettek, át a kerengőkön, a négyszögletű belső udvarra.

Valami gömbölyű, sötét alakzat guggolt az ősrégi pázsit kellős közepén. Gőz gomolygott belőle kis, büdös foszlányokban.

— Mi az?

— Ez nem lehet egy trágyadomb a pázsit kellős közepén, ugye, nem?

— Modo roppant ideges lesz.

A Dékán megszemlélte közelebbről is. — Ööö… különösen mert, meggyőződésem, hogy az ő lába kandikál ki alóla…

A komposztdomb a varázslók felé fordult és placcs, placcs hangot adott ki.

Aztán megmoccant.

— Rendben! Na, akkor — szólalt meg Maphlaves és reménykedve dörzsölgette a kezét —, jelen pillanatban melyik csibész tart közületek magánál varázsigét?

A varázslók zavarba jőve lapogatták zsebeik.

— Akkor majd én elterelem a figyelmét, míg a Kincstárnok meg a Dékán megpróbálják kihúzni Modót — javasolta Maphlaves.

— Ó, pompás! — nyögte Dékán elhaló hangon.

— Hogyan tudod elterelni egy trágyadomb figyelmét? — kérdezte a Rangidős Lovász. — Nem hinném, hogy egyáltalán van neki olyanja.

Maphlaves levette a kalapját és óvatosan előre lépett.

— Nagy rakás szemét! — üvöltötte.

A Rangidős Lovász följajdult és eltakarta a szemét a kezével.

Maphlaves lebegtette a kalapját a komposzthalom előtt.

— Szerves hulladék!

— Vacak zöld szenny? — fűzte hozzá segítőkészen a Jelenkori Varázsrúnák Előadója.

— Ez a nyerő! — lelkesedett az Arkrektor. — Próbáld fölbőszíteni a rohadékot! (Mögötte az őrült darázsszerű lény egy kissé eltérő változata pukkant elő a levegőből és elzümmögött.)

A trágyadomb hirtelen előrevetette magát a kalap felé.

— Szemétdomb! — rivallta Maphlaves.

— Ó, mi a csuda! — lepődött meg a Jelenkori Varázsrúnák Előadója.

A Dékán meg a Kincstárnok előre osontak, mindketten megragadták a kertész egyik lábát és megrántották. Modo kisiklott a trágyadombból.

— Átrágta magát a ruháján! — hökkent meg a Dékán.

— De a törpe azért jól van?

— Még lélegzik — jegyezte meg a Kincstárnok.

— És ha van egy kis szerencséje, elvesztette a szaglóérzékét — tette hozzá a Dékán.

A trágyadomb Maphlaves kalapja után kapott. Hangos placcs hallatszott. A kalap csúcsa eltűnt.

— Hé, ott még majdnem egy fél üveg itóka volt! — ordította Maphlaves. A Rangidős Lovász megragadta a karját.

— Gyerünk innen, Arkrektor!

A trágyadomb megfordult és a Kincstárnok felé vetette magát.

A varázslók elhátráltak.