Pirx pilóta kalandjai

Az UNESCO-igazgató megint elnémult. Pirx várakozott, akaratlanul is hegyezve a fülét, de valóban olyan csend volt, mintha mérföldes körzetben még egy papírlap se zizzenne — pedig milliós város vette őket körül.

— Mint bizonyára tudja, hosszú évek óta megvan már a lehetőség az embert helyettesítő, egyre sokoldalúbb gépek gyártására. Azok a berendezések, amelyek egyszerre sok területen is felveszik a versenyt az emberrel, súlyuk és méretük miatt eddig helyhez kötöttek voltak. De a szilárdtest-fizika az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban csaknem egyidejűleg lehetővé tette a mikrominiatürizálás következő, már molekuláris szakaszát. Előállították az aggyal egyenértékű kristályszerkezetek kísérleti prototípusait. Még most is körülbelül másfélszer akkorák, mint a mi agyunk, de ez lényegtelen. Számos amerikai cég szabadalmaztatott már ilyen konstrukciót, és most meg akarják kezdeni az emberformájú automaták, az úgynevezett véges nemlineárisok sorozatgyártását, elsősorban űrhajózási célokra.

— Hallottam róla. De a szakszervezetek tiltakoztak, igaz? És, ha jól tudom, az érvényben levő törvények gyökeres módosítására lenne szükség?

— Ön hallott erről? A sajtó, holmi pletykákon kívül, semmit sem közölt…

— Nem. De folytak bizonyos kulisszák mögötti tárgyalások, alkudozások, és ennek híre ment a mi köreinkben. Gondolom, ez érthető.

— Hogyne. Természetesen. Hát akkor… annál jobb, ámbár… No és mi a véleménye?

— Erről a dologról? Nem nagyon helyeslem. Sőt, egyáltalán nem. De attól tartok, hogy az egyéni vélemények itt nem sokat számítanak. A felfedezések következményei kérlelhetetlenek; legfeljebb fékezni lehet egy ideig a megvalósulásukat.

— Egyszóval, szükségen rossznak tartja?

— Nem így fogalmaznám. Szerintem az emberiség nincs felkészülve az ember formájú mesterséges lények inváziójára. Persze az a legfontosabb, hogy csakugyan egyenértékűek-e az emberrel. Én ilyennel sohasem találkoztam. Nem vagyok robotszakértő, de szakember ismerőseim szerint az emberrel igazán egyenértékű robotokról nem lehet szó.

— Nem elfogult ön egy kissé? Sok szakember valóban így vélekedik, illetve vélekedett. Csakhogy, tudja… ezeknek a cégeknek a tevékenységét gazdasági tényezők határozzák meg. A termelés rentabilitása.

— Vagyis a nyereség reménye.

— Úgy van. Nomármost, az a helyzet, hogy a szövetségi kormány (Amerikára gondolok), továbbá a brit és a francia kormány az állami kutatóintézetekben készült dokumentációt még nem adta át teljes egészében a magáncégeknek. De a dokumentáció hézagait a cégek a kormány segítsége nélkül, saját erejükből is kiegészíthetik, hiszen megvannak a saját kutató laboratóriumaik.

— A Cybertronicsra gondol?

— Nemcsak arra. Ott van a Machintrex, az Inteltron meg a többi. Csakhogy az említett országok kormányköreiben sokan tartanak a dolog távolabbi következményeitől. A magáncégeket nem érdekli, hogy az államnak nincs pénze az emberek tömeges átképzésére, akiket kiszorít munkájukból a nemlinek özöne.

— Nemlinek? Érdekes. Ezt a terminust még nem hallottam.

— Csak amolyan házi tolvajnyelv. Még mindig jobb, mint a „homunculus” vagy a „műember”. Különben is, ezek nem emberek, se nem mesterségesek, se nem valódiak.

— Azért, mert nem teljes értékűek?

— Nézze, kapitány úr, én sem vagyok szakember ezen a téren, tehát ha akarnék se tudnék erre válaszolni. A magánvéleményem pedig se nem oszt, se nem szoroz. Elég az hozzá, hogy az új termék egyik első megrendelője a COSNAV lenne.

— De hiszen az egy angol-amerikai magánvállalat.

— Éppen azért. A Cosmical Navigation évek óta anyagi nehézségekkel küzd, mert a szocialista országok űrközlekedési rendszere, amely nem azonnali haszonra dolgozik, erős versenytárs. Már a teherfuvarozás jó részét elhódította, különösen a bolygóközi fővonalakon. Ezt bizonyára ön is tudja.