Pirx pilóta kalandjai

— Ahogy vártam, a szonda segédrakétája begyulladt. A hajó vízszintes síkban forogni kezdett, és az addigi pályáról is letértünk, bár csak nagyon lassan. A pilóta az oldalfúvókákkal kiegyenlítette ezt a kettős mozgást, de nem teljesen, tehát nem annyira, hogy az erők megsemmisítsék egymást.

— Miért?

— Nem én kezeltem a kormányt, de feltételezem, hogy lehetetlen volt. A szonda beékelődött a nyitott kilövőcsatornába, a nyíláson át kitódult a szondamotor gázainak egy része, mégpedig örvénylő sugárban, tehát egyenetlenül. Ennélfogva az oldalnyomás hol gyengült, hol erősödött, s így a kiegyenlítő tolóerő hatására az egész hajó ingamozgásba kezdett. Mikor aztán a segédrakéta kiégett, még sokkal erősebben kezdtünk pörögni, de az ellenkező irányban. Ezt a pörgést a pilóta csak egy jó idő múlva egyenlítette ki, miután rájött, hogy a segédrakéta kinyiffant ugyan, viszont az ionmotor működik.

— Mit csinált a segédrakéta?!

— Úgy értem, hogy a pilóta nem tudhatta biztosan, beindul-e az ionmotor, hiszen nagyon erős csapást mért a dugattyúval a szondára, és kárt tehetett a motorjában; egyébként valószínűleg éppen ez volt a szándéka, én is így tettem volna. De mikor a segédrakéta már leállt, kiderült, hogy az ionmotor mégis működik, és megint oldaltolóerőnk volt, egynegyed tonnás. Ez nem sok, de ilyen pályán elég ahhoz, hogy bepörögjön a hajó. Orbitális sebességgel repültünk, és ilyenkor a legcsekélyebb tolóerőeltérés is óriási mértékben kihat a pályagörbére meg a hajó stabilitására.

— Hogyan viselkedtek a legénység tagjai?

— Nagyon higgadtan, bíró úr. Természetesen mindenki tisztában volt a veszéllyel, mikor a segédrakéta begyulladt, hiszen a száz kilogramm súlyú, por alakú robbanótöltet a kilövőcsatorna félig-meddig zárt terében, a beszorult szonda mögött, egyszerűen felrobbanhatott volna, mint egy bomba. Akkor pedig úgy felvágja a hajó oldalát, mint egy konzervdobozt. Szerencsére nem robbant fel. Az ionmotor már nem volt ilyen veszélyes. Ezzel szemben újabb bonyodalom támadt, mert az automata bekapcsolta a tűzoltóberendezést, és az ontani kezdte a habot a kettes számú kilövőcsatornába. Persze csak bajt okozott, hiszen az ionmotort a hab nem állítja le, viszont a nyitott zsilipen kitóduló hab egy része alighanem a szonda fúvókáiba jutott, és lefojtotta a meghajtását. Jó pár percig, amíg a pilóta ki nem kapcsolta az oltóberendezést, egyenetlen oldallökéseket kaptunk. Nem voltak túl erősek, de mindenesetre megnehezítették a hajó stabilizálását.

— Ki kapcsolta be az oltóberendezést?

— Az automata, bíró úr, mikor érzékelői jelezték, hogy az oldalpáncél hőmérséklete több mint hétszáz fok. A segédrakéta hevítette így fel.

— Milyen utasításokat adott eddig az időpontig a parancsnok?

— Nem adott utasításokat. Az volt a benyomásom, hogy látni akarja, mit csinál a pilóta. Elvileg két lehetőségünk volt: vagy leteszünk feladatunk végrehajtásáról, növekvő tolóerővel eltávolodunk a bolygótól, és megkezdjük a visszatérést a hiperbolikus pályára, vagy megpróbáljuk ellenőrző pályára helyezni az utolsó, harmadik szondát. Ha az első lehetőséget választjuk, kútba esik az egész program, mivel a résben keringő szonda néhány órán belül biztosan elsodródik és darabokra törik. Működésének nélkülözhetetlen feltétele volt, hogy pályáját az „őrhold” korrigálja.

— A két lehetőség között természetesen a hajó parancsnokának kellett választania, igaz?

— Elnök úr, válaszolnom kell erre a kérdésre?

— Válaszoljon a vád kérdésére.

— Hát kérem, a parancsnok természetesen adhatott volna utasításokat, de nem volt rá köteles. A pilóta meghatározott körülmények között jogosult azon funkciók betöltésére, amelyek egyébként a hajó parancsnokát illetik meg, mondja ki az űrhajószabályzat tizenhatodik cikkelye, mivel gyakran előfordul, hogy nincs idő szóbeli érintkezésre a parancsnok és a kormánynál ülő személyek között.

— De az adott körülmények között a parancsnoknak módjában állt utasításokat adni, mivel egyrészt nem forgott fenn olyan gyorsulás esete, amely lehetetlenné teszi a szóbeli parancsközlést, másrészt a pusztulás közvetlen veszélye sem fenyegette a hajót.

— Fedélzeti idő szerint tizenöt óra néhány perckor a pilóta mérsékelt kiegyenlítő meghajtásra kapcsolt…

— Miért engedi el a füle mellett, amit mondtam? Kérem a tisztelt Bíróságot, utasítsa rendre a tanút, és szólítsa fel, hogy válaszoljon szavaimra.

— Tisztelt Bíróság, nekem kérdésekre kell válaszolnom, de a vád nem tett fel kérdést. A vád csak a maga módján kommentálta a hajón előállt helyzetet. Most kommentáljam ezt a kommentárt?

— Felkérem a vád képviselőjét, hogy szíveskedjék kérdést intézni a tanúhoz, a tanút pedig felkérem, hogy folytassa vallomását a legmesszebbmenő jóakarattal.

— Tehát: nem gondolja, hogy az adott helyzetben a parancsnok kötelessége lett volna dönteni, és a konkrét döntést parancs formájában közölni a pilótával?