Pirx pilóta kalandjai
- Автор: Лем Станіслав
- Год: 1970
- Язык: венгерский
- Год: Európa Könyvkiadó
- Переводчик: Beatrix Murányi
- Жанр: Научная фантастика
Электронная книга - «Pirx pilóta kalandjai». Краткое содержание книги:
— Azt kiáltotta: „Nem megy!”?
— Igen, mert a szonda nem akart kirepülni a csatornából. Körülbelül fél perc volt még a segédrakéta begyulladásáig, Calder újra megpróbálta kilökni a szondát, növelte a nyomást, a manométerek a maximumot mutatták, de a szonda meg se moccant. Akkor visszahúzta a dugattyút, és a kiinduló állásból megint lecsapott vele. Mindannyian éreztük, mikor a dugattyú a szondára sújtott, olyan volt, mint egy pörölycsapás.
— Így akarta Calder kilökni a szondát?
— Igen, bíró úr. Persze számolnia kellett azzal, hogy a szonda esetleg tönkremegy, mert Calder most nem fokozatosan növelte a nyomást, hanem egyszerre adta rá az egészet a vezetékekre. Egyébként nagyon ésszerűen járt el, hiszen tartalék szondánk volt, de tartalék hajónk nem.
— Ezt tréfának szánta? Mellőzze, kérem, a tanúvallomás efféle színezését.
— Egyszóval a dugattyú lecsapott, de a szonda nem repült ki, az idő pedig múlt, úgyhogy felkiáltottam: „Az öveket!”, és gúzsba kötöttem magam. Ugyanezt kiáltották még legalább ketten, az egyik a parancsnok volt, megismertem a hangját.
— Legyen szíves, közölje a Bírósággal, miért cselekedett így?
— Körpályán voltunk, az A-gyűrű felett, tehát gyakorlatilag meghajtás nélkül repültünk. Tudtam, hogy mikor a segédrakéta begyullad, márpedig be kell gyulladnia, mert az indító már működik, oldallökést kapunk, és a hajó bukfencezni kezd. A szonda a Szaturnusz felőli oldalon szorult be. Úgy kellett hatnia, mintha egy oldalfúvóka lépne működésbe. Bukfencezésre és centrifugális erőre számítottam, amelyet a pilótának a hajó túloldali fúvókáival kell kiegyenlítenie. Ilyen helyzetben előre nem látható dolgok történhetnek. Mindenesetre jól meg kell húzni az öveket.
— Ön tehát kikapcsolt övekkel ült a kormánynál, mikor navigátori minőségben szolgálatot teljesített?
— Nem, bíró úr, nem voltak kikapcsolva, csak meglazítva. Az övek bizonyos fokig szabályozhatóak. Teljesen meghúzva (ezt nevezzük „gúzsba kötésnek”) csökkentik az ember mozgási szabadságát.
— Tud ön arról, hogy a szabályzat nem engedélyezi az övek meglazítását és szabályozgatását?
— Igenis, tisztelt Bíróság, tudom, hogy a szabályzat tiltja, de így szokás.
— Hogy érti ezt?
— Ahány hajón csak repültem, mindenütt szabályoztuk és meglazítottuk az öveket, mert ez megkönnyíti a munkát.
— A kihágásra nem mentség, hogy mások is így csinálják. Folytassa, kérem.
— Ahogy vártam, a szonda segédrakétája begyulladt. A hajó vízszintes síkban forogni kezdett, és az addigi pályáról is letértünk, bár csak nagyon lassan. A pilóta az oldalfúvókákkal kiegyenlítette ezt a kettős mozgást, de nem teljesen, tehát nem annyira, hogy az erők megsemmisítsék egymást.
— Miért?
— Nem én kezeltem a kormányt, de feltételezem, hogy lehetetlen volt. A szonda beékelődött a nyitott kilövőcsatornába, a nyíláson át kitódult a szondamotor gázainak egy része, mégpedig örvénylő sugárban, tehát egyenetlenül. Ennélfogva az oldalnyomás hol gyengült, hol erősödött, s így a kiegyenlítő tolóerő hatására az egész hajó ingamozgásba kezdett. Mikor aztán a segédrakéta kiégett, még sokkal erősebben kezdtünk pörögni, de az ellenkező irányban. Ezt a pörgést a pilóta csak egy jó idő múlva egyenlítette ki, miután rájött, hogy a segédrakéta kinyiffant ugyan, viszont az ionmotor működik.
— Mit csinált a segédrakéta?!
— Úgy értem, hogy a pilóta nem tudhatta biztosan, beindul-e az ionmotor, hiszen nagyon erős csapást mért a dugattyúval a szondára, és kárt tehetett a motorjában; egyébként valószínűleg éppen ez volt a szándéka, én is így tettem volna. De mikor a segédrakéta már leállt, kiderült, hogy az ionmotor mégis működik, és megint oldaltolóerőnk volt, egynegyed tonnás. Ez nem sok, de ilyen pályán elég ahhoz, hogy bepörögjön a hajó. Orbitális sebességgel repültünk, és ilyenkor a legcsekélyebb tolóerőeltérés is óriási mértékben kihat a pályagörbére meg a hajó stabilitására.
— Hogyan viselkedtek a legénység tagjai?
— Nagyon higgadtan, bíró úr. Természetesen mindenki tisztában volt a veszéllyel, mikor a segédrakéta begyulladt, hiszen a száz kilogramm súlyú, por alakú robbanótöltet a kilövőcsatorna félig-meddig zárt terében, a beszorult szonda mögött, egyszerűen felrobbanhatott volna, mint egy bomba. Akkor pedig úgy felvágja a hajó oldalát, mint egy konzervdobozt. Szerencsére nem robbant fel. Az ionmotor már nem volt ilyen veszélyes. Ezzel szemben újabb bonyodalom támadt, mert az automata bekapcsolta a tűzoltóberendezést, és az ontani kezdte a habot a kettes számú kilövőcsatornába. Persze csak bajt okozott, hiszen az ionmotort a hab nem állítja le, viszont a nyitott zsilipen kitóduló hab egy része alighanem a szonda fúvókáiba jutott, és lefojtotta a meghajtását. Jó pár percig, amíg a pilóta ki nem kapcsolta az oltóberendezést, egyenetlen oldallökéseket kaptunk. Nem voltak túl erősek, de mindenesetre megnehezítették a hajó stabilizálását.
— Ki kapcsolta be az oltóberendezést?
— Az automata, bíró úr, mikor érzékelői jelezték, hogy az oldalpáncél hőmérséklete több mint hétszáz fok. A segédrakéta hevítette így fel.
— Milyen utasításokat adott eddig az időpontig a parancsnok?
— Nem adott utasításokat. Az volt a benyomásom, hogy látni akarja, mit csinál a pilóta. Elvileg két lehetőségünk volt: vagy leteszünk feladatunk végrehajtásáról, növekvő tolóerővel eltávolodunk a bolygótól, és megkezdjük a visszatérést a hiperbolikus pályára, vagy megpróbáljuk ellenőrző pályára helyezni az utolsó, harmadik szondát. Ha az első lehetőséget választjuk, kútba esik az egész program, mivel a résben keringő szonda néhány órán belül biztosan elsodródik és darabokra törik. Működésének nélkülözhetetlen feltétele volt, hogy pályáját az „őrhold” korrigálja.
— A két lehetőség között természetesen a hajó parancsnokának kellett választania, igaz?
— Elnök úr, válaszolnom kell erre a kérdésre?
— Válaszoljon a vád kérdésére.
— Hát kérem, a parancsnok természetesen adhatott volna utasításokat, de nem volt rá köteles. A pilóta meghatározott körülmények között jogosult azon funkciók betöltésére, amelyek egyébként a hajó parancsnokát illetik meg, mondja ki az űrhajószabályzat tizenhatodik cikkelye, mivel gyakran előfordul, hogy nincs idő szóbeli érintkezésre a parancsnok és a kormánynál ülő személyek között.
— De az adott körülmények között a parancsnoknak módjában állt utasításokat adni, mivel egyrészt nem forgott fenn olyan gyorsulás esete, amely lehetetlenné teszi a szóbeli parancsközlést, másrészt a pusztulás közvetlen veszélye sem fenyegette a hajót.
— Fedélzeti idő szerint tizenöt óra néhány perckor a pilóta mérsékelt kiegyenlítő meghajtásra kapcsolt…
— Miért engedi el a füle mellett, amit mondtam? Kérem a tisztelt Bíróságot, utasítsa rendre a tanút, és szólítsa fel, hogy válaszoljon szavaimra.
— Tisztelt Bíróság, nekem kérdésekre kell válaszolnom, de a vád nem tett fel kérdést. A vád csak a maga módján kommentálta a hajón előállt helyzetet. Most kommentáljam ezt a kommentárt?
— Felkérem a vád képviselőjét, hogy szíveskedjék kérdést intézni a tanúhoz, a tanút pedig felkérem, hogy folytassa vallomását a legmesszebbmenő jóakarattal.
— Tehát: nem gondolja, hogy az adott helyzetben a parancsnok kötelessége lett volna dönteni, és a konkrét döntést parancs formájában közölni a pilótával?