Amerikai istenek [American Gods - hu]

— Kicsoda maga? — kérdezte Árnyék.

— Ó, igen. Ez az információ kora… ifjú hölgy, töltene nekem még egy pohár Jack Danielst? Csak óvatosan a jéggel… persze sohasem létezett másmilyen kor. Információ és tudás: ez a fizetőeszköz nem megy ki a divatból.

— Azt kérdeztem: kicsoda maga?

— Lássuk csak. Nos, mivel a mai nap tagadhatatlanul az én napom… miért ne legyen a nevem Szerda? Szerda úr. Habár az időjárást tekintve lehetnék akár Csütörtök is, hmm?

— Mi az igazi neve?

— Ha elég sokáig és elég jól dolgozol nekem — felelte a halvány öltönyös férfi —, egyszer talán elárulom neked. Nos. Ami a munkát illeti, gondolkozz el rajta. Senki sem várja el tőled, hogy azonnal igent mondjál, hiszen nem tudhatod, vajon piranhákkal teli medencébe vagy medvékkel teli verembe ugrasz. Csak nyugodtan. — Lehunyta a szemét és hátradőlt az ülésen.

— Nem hiszem, hogy vállalnám — mondta Árnyék. — Nem kedvelem magát. Nem akarok magával dolgozni.

— Mint már említettem — mondta a férfi, és ki sem nyitotta a szemét —, ne légy meggondolatlan. Csak nyugodtan.

A gép zöttyenve földet ért, és néhány utas kiszállt. Árnyék kinézett az ablakon: egy apró repülőtéren voltak, a semmi közepén, és még várt rájuk két másik apró reptér, mielőtt megérkeztek volna Eagle Pointba. Árnyék pillantása a halvány öltönyös férfira vándorolt — Szerda úr! — Úgy tűnt, alszik.

Árnyék ösztönös sugallatnak engedelmeskedve felállt, felmarkolta a táskáját, és kilépett a repülő ajtaján, lesétált a lépcsőn a csúszós, nyirkos kifutópályára, és szabályos léptekkel elindult a váróterem fényei felé. Gyenge eső paskolta az arcát.

Mielőtt belépett volna az épületbe, megállt, megfordult és körülnézett. Rajta kívül senki sem szállt le a gépről. A földi személyzet eltolta a lépcsőt, becsukták az ajtót, és a gép felszállt. Árnyék bement a csarnokba, és bérelt egy kocsit, amiről a parkolóba érve derült ki, hogy egy kicsi, piros Toyota.

Széthajtotta a térképet, amit kapott. Kiteregette az ülésen. Eagle Point nagyjából 250 mérföldre lehetett innen.

A vihar elcsitult, ha egyáltalán eljött idáig. Hideg, tiszta idő volt. Felhők száguldoztak a hold előtt, és Árnyék egy pillanatra elbizonytalanodott, vajon a felhők mozognak-e vagy a hold.

Másfél órán keresztül autózott észak felé.

Kezdett későre járni. Éhes volt, és amikor tudatosult benne, milyen éhes is valójában, lekanyarodott a következő lejárónál és behajtott Nottamun városába (népesség: 1301 fő). Az Amoco-kútnál megtankolt és megkérdezte a pénztárnál ülő unott nőt, hol juthatna valami ennivalóhoz.

— Jack Krokodilbáljában — felelte a nő. — Nyugat felé kell menni az N-es úton.

— Krokodilbár?

— Ja. Jack szerint a krokodilok egyéniséget adnak a helynek. — Fogott egy csirkesütésre invitáló, mályvaszín röpcédulát. — A bevételt egy kislány kapja, akinek új vesére van szüksége — és egy térképet rajzolt a hátuljára. — Van néhány krokodilja, egy kígyója, meg egy olyan nagy, gyíkszerű izéje.

— Iguana?

— Azaz.

Keresztül a városon, át egy hídon, aztán még néhány mérföld, és megállt egy alacsony, szögletes épület előtt, amelyen egy sörreklám világított.

A parkoló félig üres volt.

Odabent vágni lehetett a füstöt, és a „Walking After Midnight” szólt a zenegépből. Árnyék körülnézett, merre lehetnek a krokodilok, de egyet sem látott. Lehet, hogy a benzinkutas nő csak ugratta?

— Mi lesz? — kérdezte a pult mögött álló férfi.

— Házi sör meg egy hamburger, az összes létező feltéttel. Sült krumpli.