Lakott sziget
- Автор: Sztrugackij Arkagyij, Sztrugackij Borisz
- Год: 2009
- Язык: венгерский
- Год: Metropolis Media Group
- ISBN: 978-615-515862-9
- Переводчик: Györgyi Weisz
- Жанр: Научная фантастика
Электронная книга - «Lakott sziget». Краткое содержание книги:
Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat.
Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén?
A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is.
Mivel gyermekkora óta önuralomra nevelték, arra, hogy kérdezzen, és hogy utálja a fellengzős frázisokat, uralnia kellett ingerültségét bajtársai között, az alakzatban. A parancskihirdetést követően, amikor három nap fogdára ítélnek valami jelöltet, mert vitatkozott egy közlegénnyel, az emberek mintha elveszítenék a józan eszüket és a humorérzéküket. Szájuk kinyílik, és vad lelkesedéssel hurrá!-t ordítanak. Aztán könnyes szemmel a Harcos Légió indulóját éneklik, legalább négyszer megismételve. Még a konyhások is kirohannak, és csatlakoznak hozzájuk, őrjöngve rázzák késeiket és fazekaikat. Emlékeztetve magát, hogy ez az ő világuk, és neki kell alkalmazkodnia, erőt vett magán, hogy csatlakozzon az énekléshez, és elnyomja magában a nevetségesség érzését.
A mai érzelemkitörést a 127-es parancs előzte meg, amiben Dimba közlegényt káplárrá léptették elő; a 128-as, amiben megemlítették Szim jelöltet egy akció során tanúsított bátorságáért; és a 129-es, amiben elrendelték a negyedik század barakkjának javítását. A brigadéros szárnysegédje éppen csak vissza tudta tenni a parancsokat bőr irattartójába, mikor a brigadéros lekapta fejéről a sapkáját, és reszelős fejhangon rázendített: „Előre, légiósok, ti vasemberek!” És ez így ment tovább. Maxim ma különösen kényelmetlenül érezte magát, mikor látta, hogy könnyek gördülnek végig Csacsu kapitány barna arcán. A légiósok bömböltek, mint a bikák, puskatusukkal verték a ritmust jókora övcsatjukon. Hogy megszabaduljon a műsor látványától és hangjaitól, Maxim kancsalított, és úgy üvöltött, mint egy felbőszült tahorg, így hangja elnyomta mindenki másét… legalábbis neki úgy tűnt. „Előre, rettenthetetlen férfiak!” ordította, és most csak a saját hangját hallotta. Istenem, micsoda idióta szöveg. Alighanem valami káplár költötte. Az embernek rettenetesen szeretnie kell a munkáját ahhoz, hogy ezekkel a szavakkal menjen a csatába. Kinyitotta a szemét, és egy csapat megriadt fekete madarat látott csendben átrepülni az alakulótér fölött. „Gyémánt páncél sem véd meg téged, ó, ellenség…”
Minden ugyanolyan hirtelen ért véget, ahogyan elkezdődött. A brigadéros üveges szemei az alakzatot pásztázták. Egyszerre csak eszébe jutott, hogy hol van, és kiadta a parancsot: — Tisztek, vezessék az egységeiket szolgálati helyeikre! — Az emberek még kábultan, meglepetten néztek egymásra. Csacsu kapitánynak kétszer kellett elkiáltania a „jobbra igazodj” parancsot, mire a sorok összerendeződtek. A század elmasírozott a kaszárnya irányába, és a kapitány kiadta a parancsot: — Az első szakaszt őrszolgálatra osztom be. A többi szakasz végzi a rendes feladatát. Oszolj!
Szétszéledtek. Gaj harcrendbe állította a szakaszát, és kiosztotta a feladatokat. Maximot és Pandi közlegényt a kihallgató szobához rendelte, és sietősen elmagyarázta Maximnak a feladatát: a fogoly jobbján áll; ha az a legcsekélyebb kísérletet is teszi, hogy felkeljen a helyéről, akkor erővel visszatartja; a brigadérosnak tartozik engedelmességgel, és a rangidősnek; ez Pandi közlegény lesz. Röviden: figyelje Pandit, és tegye pontosan azt, amit ő tesz.
— Ha rajtam múlna, én nem rendelnélek téged erre a posztra, ezt sosem bízzuk jelöltekre, de a kapitány megparancsolta. Szedd össze magad, Mak. Nem tudok eligazodni a kapitányon. Vagy megpróbál gyorsan előrelökni téged — sokat beszélt rólad a tegnapi akció kiértékelőjén a szakaszparancsnokoknak, és egy parancsban is megemlített — vagy le akar káderezni. Hogy miért, azt nem tudom. Talán az én hibám… a jelentés, amit beadtam. Vagy talán a tiéd… mert olyan sokat fecsegsz. — Gondterhelten szemügyre vette Maximot. — Pucold ki a csizmádat, húzd meg az öved, és vegyél fel kesztyűt. Ó, neked nincs is… a jelöltek nem kapnak. Rendben, futás a raktárba. Húzz bele, harminc perc múlva indulunk.
A raktárban Maxim összetalálkozott Pandival, aki egy megrepedt sapkajelvényt cserélt ki.
— Vessen egy pillantást erre a fickóra, káplár! — mondta Pandi a szállásmesternek, megveregetve Maxim vállát. — Ki látott már ilyet? Kilenc napja van a légióban, és már parancsban említették a nevét. Velem rendelték szolgálatra a kihallgató szobához. Alighanem fehér kesztyűért szaladt le ide. Jó kesztyűket adjon neki, káplár. Megérdemli. Ez a legény egy hős!
A káplár morgott valamit, végigtúrta a felszereléssel megrakott polcokat, odadobott néhány pár fehér pamutkesztyűt a pultra Maxim elé, és megvetően azt mondta: — Itt van. Ti nevezitek magatokat hősöknek, azok miatt a holdkórosok miatt, akiket elkaptatok? Persze, mikor a beleiket hasogatja a fájdalom, nektek csak annyit kell tennetek, hogy összeszeditek, és zsákba dugjátok őket. Itt még az öregapám is hős lehetne. Hátrakötött kézzel is.
— Az öregapád ész nélkül iszkolt volna el onnan, ha valaki két pisztollyal ugrott volna neki — felelte Pandi. — Már majdnem azt hittem, hogy a kapitánynak annyi!
— Annyi neki! — dörmögte a szállásmester. — Hat hónap a déli határon, és nektek tényleg annyi lenne. Az kéne neked, fiacskám. Aztán majd meglátnánk, ki iszkol el ész nélkül.
Mikor már kint voltak, Maxim a legtisztelettudóbb hangnemben megkérdezte Panditóclass="underline" — Pandi közlegény úr, miért vannak a degeneknek olyan fájdalmai? És úgy látszik, mindegyiknek ugyanabban az időben. Hogy lehet ez?
— A félelem teszi. Ők degenek. Érted? Többet kéne olvasnod, Mak. Van egy brosúra, „A degenek: szokásaik és eredetük”. Okvetlenül olvasd el, különben soha nem érsz el semmit. Csak bátorsággal nem jutsz messzire. — Szünetet tartott. — Nézd, mi, normális emberek, izgatottak leszünk, dühösek, vagy megijedünk, és nem történik semmi. Esetleg izzadunk, vagy remegünk. De az ő testük rendellenes. Degenerált. Ha ők felbosszantják magukat valamivel, rájuk jön a cidri, vagy valami ilyesmi, hirtelen rettenetes fejfájás kapja el őket, és fájdalom az egész testükben. Őrjítő fájdalom. Érted? Így tudjuk azonosítani őket. És, természetesen, letartóztatjuk őket. Fogjuk rá, ezek a kesztyűk jók lesznek. Épp az én méretem. Mit gondolsz?
— Nekem túl szűk, uram — panaszkodott Maxim. — Cseréljünk.
A cserével mindketten meg voltak elégedve. Hirtelen Maximnak eszébe jutott, hogy vonaglott a fájdalomtól Fank a kocsiban. És a járőröző légiósok letartóztatták. — Mitől ijedhetett meg? Vagy mitől dühödött fel? Nem tűnt izgatottnak, nyugodtan vezette a kocsit, még fütyörészett is. De körülnézett, és meglátott egy járőrkocsit. Vagy az már azután volt? Igaz, borzasztóan sietett, és a furgon elállta az utat. Talán ezen bosszantotta fel magát? Jó Isten, mit beszélek? Bárkinek lehet dührohama. És őt talán csak a baleset miatt tartóztatták le. Vajon ki ő, és kinek beszélt rólam? Meg kell találnom Fankot.
Kifényesítette a csizmáját, kipucoválta magát egy nagy tükör előtt, nyakába akasztotta a fegyverét, és újra megszemlélte magát a tükörben. Abban a pillanatban meghallotta Gaj parancsát a sorakozóra. Miután sasszemmel végigvizsgálta az embereit, és leellenőrizte, hogy ismerik a feladatukat, Gaj a századirodára rohant jelenteni. Hamarosan Csacsu kapitány bukkant fel Gaj kíséretével. Ő szintén gondosan leellenőrzött minden embert. — Vigye a szakaszát, káplár. — A szakasz elmasírozott a főhadiszállás irányába.
A főhadiszálláson a kapitány megparancsolta Pandi közlegénynek és Szim jelöltnek, hogy kövessék, és Gaj elvezette a szakasz maradékát. Pandi és Maxim egy befüggönyözött ablakú kis terembe lépett. Az egész erősen bűzlött a cigarettafüsttől. A túlsó végén egy nagy, üres asztal állt, háromlábú székekkel körülvéve. A falon egy régi csatát ábrázoló öreg festmény lógott. Tíz lépésnyire az asztaltól, az ajtótól jobbra, Maxim egy fém ülőalkalmatosságot látott. Egyetlen lábát szilárdan a padlóhoz csavarozták.