Pirx pilóta kalandjai

— Nem egészen értem…

— Akkor már tudtam; mi az, hogy nő — magyarázta Burns. — Eleinte nem tudtam a nemek létezéséről…

— Vagy úgy!

Pirx dühös volt magára, hogy nem sikerült lenyelnie ezt a felkiáltást.

— Szóval egy nő volt ott. És mi történt?

— A sebész véletlenül az ujjamba vágott a szikével, a gumikesztyű felhasadt, és látszott, hogy nem vérzem.

— Nem?… Hiszen McGuirr azt mondta…

— Most már véreznék. Akkor még „száraz” voltam. Így hívják ezt a „szüleink” házi tolvajnyelvén… — világosította fel Burns. — A vérünk ugyanis csak szemfényvesztés bőrünk szivacsos belső felületét átitatják vérrel. Ezt az eljárást elég gyakran meg kell ismételni.

— Értem. Tehát a nő észrevette? És a sebész?

— Ó, a sebész tudta, hogy ki vagyok, de a nő nem. Nem is értette meg rögtön, csak a műtét végén, akkor is főleg azért, mert a sebész zavarba jött…

Burns elvigyorodott.

— A nő megfogta a kezemet, fölemelte, és mikor meglátta, hogy mi van… belül, ellökte, és ki akart rohanni. Elfelejtette, hogy a műtő ajtaja kifelé nyílik, rángatni kezdte, de nem nyílt ki. Erre hisztériás rohamot kapott.

— Értem — mondta Pirx. Nyelt egyet. — És maga mit érzett akkor?

— Általában nem túl élénkek az érzéseim… de nem volt kellemes — felelte lassan Burns, és megint elmosolyodott. — Senkivel sem beszéltem erről — tette hozzá kisvártatva —, de az a benyomásom, hogy a férfiak, még a kívülállók is, könnyebben elvannak velünk. A férfiak elfogadják a tényeket. A nők bizonyos tényeket nem akarnak elfogadni. Akkor is nemet mondanak, ha már semmit sem lehet mondani az igenen kívül.

Pirx egész idő alatt a beszélőt fürkészte, különösen olyankor, mikor az másfelé nézett. Valami másféleséget próbált fölfedezni benne, amely megnyugtatná, mint annak bizonyítéka, hogy a gép emberi testbe bújtatása mégsem lehet tökéletes. Amíg mindenkit gyanúsított, más volt a helyzet; de most, mikor percről percre kevésbé kételkedett benne, hogy Burns igazat beszél, és lázasan kereste rajta a hibát, hol sápadtságában, amely már az első találkozásnál meghökkentette, hol túlságosan kimért mozdulataiban, vagy világos szemének merev csillogásában, be kellett látnia, hogy hiszen az emberek között is akad ilyen sápadt vagy lassú mozgású; ekkor ismét megrohanták a kételyek; s egész vizsgálódását és fejtörését az orvos mosolya kísérte, amely mintha nem mindig illeszkedett volna szavaihoz, inkább azt tükrözte, hogy tisztában van Pirx érzéseivel. Ez a mosoly bosszantotta és feszélyezte Pirxet. Nehezére esett folytatni a vallatást, már csak azért is, mivel Burns válaszai olyan zavartalanul őszinték voltak.

— Egy eset alapján általánosít — dünnyögte.

— Ó, később még sokszor voltam nők társaságában. Dolgozott velem néhány, már úgy értem: tanítottak. Előadóként, meg ilyesmi. De azok eleve tudták, hogy ki vagyok, tehát igyekeztek eltitkolni az érzéseiket. Nem volt könnyű dolguk, mert időnként előszeretettel bosszantottam őket.

Csaknem pimasz mosollyal nézett Pirx szemébe.

— Tudja, holmi különleges, hátrányos vonásokat próbáltak bennem fölfedezni. Én meg néha azzal szórakoztam, hogy produkáltam nekik egypár efféle vonást, ha már annyira áhítoztak rá.

— Nem értem.

— Ó, dehogynem érti! Megjátszottam nekik a bábut, fizikailag is, merev mozdulatokkal, meg szellemileg is, passzív engedelmességgel… aztán mikor a legjobban örültek a megfigyelésüknek, egyszerre csak abbahagytam a komédiázást. Alighanem ördögi lénynek tartottak.

— Nem elfogult egy kissé? Ezek csak feltevések, hiszen ne feledje, hogy ha előadók voltak, nyilván megfelelő képzettséggel rendelkeztek.

— Az ember tökéletesen felemás lény — szögezte le higgadtan Burns. — Az önök keletkezési módjánál ez elkerülhetetlen. Tudatuk az agyi folyamatoknak csak annyiban elkülönült része, hogy a szubjektív érzékelésben egységet alkot, de ez az egység csupán az introspekció illúziója. A többi folyamatot, amelyek úgy sodorják a tudatot, mint az óceán a jéghegyet; nem érzékelik közvetlenül, de azok is érvényesülnek; néha olyan erőteljesen, hogy a tudat keresni kezdi őket. Éppen ebből a keresésből született az ördög fogalma, mint kivetítése a külvilágba mindannak, ami az emberben, az emberi agyban lakozik és működik ugyan; de mégsem helyezhető el olyan egyszerűen, mint a gondolat vagy a kéz.

Szélesen elvigyorodott.

— Nem tudom, miért fejtem ki önnek a személyiségelmélet kibernetikai alapjait, hiszen nyilván ismeri őket. A logikai gép abban különbözik az agytól, hogy nem lehet egyszerre több, egymást kizáró működési programja. Az agynak lehet, van is mindig, ezért csatatér a szenteknél vagy az ellentétek felperzselt harcmezeje az átlagembereknél… A nő neuronhálózata kicsit eltér a férfiétól; ez nem érinti az intelligenciát; egyébként a különbség csak statisztikus. A nők könnyebben elviselik az ellentétek egyidejű fennállását, legalábbis általában. Mellesleg ez az oka, hogy a tudományt főleg férfiak alkották meg; a tudomány ugyanis az egyetlen, tehát ellentmondásoktól mentes rendet keresi. A férfiakat jobban zavarják az ellentmondások, tehát igyekeznek megszüntetni őket, egységessé tenni a sokféleséget.