Бесплатная библиотека
Читайте книгу на сайте или телефоне
Kettészakított élet - Читать Любимую Русскую Полную Книгу 👉 Read-E-Book.com

Kettészakított élet

Электронная книга - «Kettészakított élet». Краткое содержание книги:

A szovjet szerző neve nem ismeretlen a magyar sci-fi olvasók számára, hiszen jelentek már meg írásai többek között a Galaktikában is. E kötet válogatott, fantasztikus témájú novelláit, elbeszéléseit tartalmazza. Történeteiben különös lények bukkannak fel, pl. egy, az űrben céltalanul keringő űrhajón, akiket a gonosz idegenek különböző bolygókról raboltak el, közöttük a földi nő, Nagyezsda, aki rabságából kétségbeesetten menekülni igyekszik. Fokozatosan döbben rá, hogy a számára csúf és undorító külsejű többi lény ugyanúgy gondolkodik mint ő, és végül nagyon is emberi szövetség alakul ki közöttük az idegenek ellen. Bulicsov novelláit az emberi humánum erejébe vetett hit, a jobbért való küzdelem szép írói megfogalmazása teszi értékes olvasmánnyá.
1 ... 39 40 41 42 43 44 45 46 47 ... 58
Перейти на страницу:

Kollégám végül megjött és közölte, hogy a csomagomat már elküldték a szállodába. Lázas igyekezettel próbáltam a nevére emlékezni, sikertelenül.

Kocsink nyílegyenes országúton futott; vendéglátóim lelkesen igyekeztek felkelteni érdeklődésemet hazájuk természeti szépsége iránt. De hát mitől lepődne meg valaki, aki már a galaktika több száz repülőterén megfordult? Udvariasan lelkendeztem, így értünk a városba.

A város olyan, mint a többi. Ha valakinek két keze, két lába van, a dolgok rendje-módja szerint falra, tetőre, bútorra van szüksége. Hogy az építész hogy oldja, meg a dolgot — ízlés kérdése. Ehhez én nem értek. Elfáradtam, aludni szerettem volna.

Ám utunk a városban tovább tartott, mint a reptértől odáig. A város a közlekedési csőd harapófogójában vergődött.

— Mindjárt ott leszünk — mondta a lány bűntudatosan. Mintha ő tehetne a közlekedési dugóról.

Fékcsikorgást hallottam, ösztönösen a karfába kapaszkodtam, és a nyakamat nyújtogattam, lássam, mi történt.

Hatalmas fekete madár röppent fel egy autó elől, körülbelül harminc méterrel előttünk. A lélegzetem is elakadt. Kísérőim egymás szavába vágva kezdtek beszélni — egyedül a tolmács őrizte meg síri hallgatagságát —; ekkor, hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe, így szóltam:

— A madarak nálunk is sokszor okoznak szerencsétlenséget. Főként a légi közlekedésben.

Furcsán bámultak rám. Mintha illetlenséget mondtam volna. Hirtelen eszembe jutott, milyen hihetetlen társadalmi tabukkal találkoztam már különféle bolygókon. Sokan emlékeznek például a botrányra, ami Delacruz premboli látogatásakor tört ki, ahol ugyanis teljességgel megengedhetetlen, hogy egy férfi, ha nő jelen van, helyéről felemelkedjék.

Öt perc múlva a szállodában voltunk, és vendéglátóim azt javasolták, pihenjek egyet.

— Csak egy percig szeretnék ezzel a lánnyal szót váltani — kértem én.

Vendéglátóim minden jel szerint megtisztelve érezték magukat; fejüket rézsűt ingatták, visszakísértek a kocsihoz; a tomászlányok kirámolták a két virágcsokrot, és ismételten átnyújtották nekem, így álltam a hall közepén, tarka csokrokkal karomban.

A lány zavartan, kipirulva ujjait tördelte, mint akit mélységes bűntudat kerített hatalmába.

— Rögtön elengedem — mondtam. — Egyetlen kérdésem lenne.

— Természetesen — mondta ő alázatosan.

Nagyon meleg volt. A mennyezeti ventillátorok csak felkavarták a forró levegőt. A portás hozzám lépett, és átvette a virágokat. Végtelenül hálás lettem ezért.

— Hogy hívják a maguk igen tisztelt elnökét? — kérdeztem.

A lány valamit csicsergett. Megkértem, írja le egy darabka papírra, nyomtatott betűkkel. Meg kell mondanom, mire a búcsúfogadásig eljutottam, sikerült mind a harminchat betűt szabályosan kiolvasnom, amiért a résztvevők tapsviharral jutalmaztak. Hasonló okokból kénytelen voltam megkérni a leányzót, engedje meg, hogy egyszerűen Masának szólítsam. Beleegyezett, noha ez a hangsor semmi kapcsolatban nem volt bűbájos nevével, amely huszonnyolc mássalhangzóból áll; minden második hehezetes…

— No, tehát — kezdtem, miután Masa leírta a nevet a papírra. — Személy szerint magának mi köze a történtekhez?

Ilyen kérdést akkor is feltehettem volna, ha tudom, miről van szó.

— Jaj! — kiáltott fel Masa. — Úgy szégyellem! De az idegeim felmondták a szolgálatot.

— És maga bajba sodorta a csapatot?

— Ha csak a csapatot… De most biztosan mindenkit eltiltanak a versenyzéstől, mindenkit, a mi bolygónkról…

— No jó — szóltam én. Nem volt erőm folytatni a beszélgetést. — Menjen csak el. Pihenni szeretnék.

Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam. Tehát az idegei. Felmondták a szolgálatot. Nincs ebben semmi rendkívüli. Majdnem minden szabálysértő sportoló az idegeire hivatkozik. De egy ilyen kedves kislány…

Rendeltem egy kávét: hozzák a szobámba. Sötét italt hoztak, égett gumi íze volt. Persze. Nem is számítottam jobbra.

— Elnézést — szóltam a pincér után. — Van-e a közelben olyan hely, ahol igazi kávét kapni?

— A mi kávénk a legjobb, a legigazibb.

— Persze. Miből csinálják?

A pincér őszinte részvéttel tekintett rám, majd elmagyarázta, hogy a kávé: fűféleség, amelynek gyökerét addig szárítják és pirítják, amíg violaszínt nem ölt.

Megköszöntem a felvilágosítást, és már éppen kiöntöttem volna az értékes italt, de a pincér, mintha átérezte volna kétségbeesésemet, így szólt:

— Vannak egyesek, akik kávén valami furcsa sötétbarna magot értenek, amit a Földről importálnak. Ilyet az Afrika kávéházban lehet kapni, tőlünk két háztömbnyire. Mire nem képesek az emberek, ha valami divatba jön!

A pincér őszintén sajnálta a sznobokat, akiket a divathullám ocsmány italok fogyasztására kényszerít, én viszont felélénkültem, és öt perc múlva indultam is az Afrika kávéház felé.

A háztömböt, ahol szállodám volt, park választotta el a következőtől. Nem siettem. Megálltam a medence partján, a betonperemnél. Esteledett, a nap heve is csökkent, a medence vize is hűtötte a levegőt, itt már lélegzethez jutott az ember.

A kis tó másik partján boldog szülők csecsemőt toltak babakocsiban. Talán egyéves lehetett, járni még nem tudott, de elég biztosan álldogált a kocsijában. Feje búbján szőke tincs ágaskodott. Boldogan kacarászott, a szülők szintúgy. A kisgyerek a mi Jegoruskánk legkisebb unokájára emlékeztetett, és én egy pillanattá szinte otthon éreztem magam.

A papa hirtelen kezébe vette a gyereket, megpuszilta a homlokát, és belehajította a vízbe. Jó messzire.

Már-már a vízbe vetettem magam, hogy megmentsem a gyereket. Hiszen ez lett volna a természetes. De mire bármit tehettem volna, észrevettem, hogy a szülők tovább is vidáman mosolyognak. Ez vagy azt jelenti, hogy végtelenül cinikusak, vagy azt, hogy a gyereket semmilyen veszély nem fenyegeti. Más járókelők is mosolyogva figyelték a jelenetet. És a gyerek is nevetgélt, miközben mulatságosan kalimpált kis kezével és lábával, de nem süllyedt el.

Rájöttem, hogy itt a gyereket előbb tanítják meg úszni, mint járni. Ilyen csodát már a Földön is láttáin. Kissé megnyugodtam. De nem sokáig. Pár másodperc múlva a gyerek karja elemyedt, arcáról eltűnt a mosoly, és halk nyikkanással elsüllyedt. A víz felszínén csak a körök látszottak, amelyeket maga után hagyott.

Azt teszem, amit bármelyik rendes ember tett volna a helyemben. A párkányról a vízbe ugrottam, és lebuktam a mélybe. Nagy a tó, és az ijedt szülők talán még magukhoz sem tértek.

A víz zöldes színű volt, de elég tiszta. Hínár ringott benne, és halak úsztak el, sötét árnyként. A tó nem volt túl mély, két-három méter ha lehetett, a gyereket nem találtam a fenekén. Felbuktam, hogy levegőt vegyek; megláttam a tó körül álló emberek ijedt arcát. A nedves ruha a fenékre húzott. Rádöbbentem, hogy már elveszítettem régi formámat, és ha nem úszom a parthoz, engem kell majd kimenteni.

Amikor ismét felbuktam, észrevettem, hogy a mosolygó papa éppen emeli ki a vízből nevetgélő gyerekét. Az utolsó lélegzettel sikerült kikászálódnom a vízből. A bokrokba húzódtam, távol a boldog családtól. És ott ült egy pádon Masa.

— Mi van magával? — kérdezte lágyan. — így fürdőit?

Kérdésében sajnálkozó igyekezet csengett: tiszteletben akarta tartani hazám különös szokását, ahol az öregek, úgy látszik, öltönyben és cipőben ugrálnak a vízbe.

1 ... 39 40 41 42 43 44 45 46 47 ... 58
Перейти на страницу:
0
Сюжет
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
0
Атмосфера
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
0
Главный герой
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
0
Общее впечатление
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
Итоговая оценка: 0.0 из 10 (голосов: 0 / История оценок)