Lakott sziget
- Автор: Sztrugackij Arkagyij, Sztrugackij Borisz
- Год: 2009
- Язык: венгерский
- Год: Metropolis Media Group
- ISBN: 978-615-515862-9
- Переводчик: Györgyi Weisz
- Жанр: Научная фантастика
Электронная книга - «Lakott sziget». Краткое содержание книги:
Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat.
Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén?
A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is.
Titkos fiókját óvatosan kihúzva aktiválta az összes hangfelvevőt, és rejtett kamerát. — Ezt a jelenetet megörökítjük az utókor számára. De hol marad már ez a Vándor? — Kezdte idegesíteni a vendégére való várakozás. Hogy megnyugtassa magát, még egy darab gyümölcsöt tett a szájába, lassan rágcsálta, és számolni kezdett. Mikor hétszázhoz ért, kinyílt az ajtó.
Ő volt az. A hórihorgas, hűvös modorú tréfamester a referenst félretolva belépett az irodába. Ez az ember a Teremtők bizalmasa volt, gyűlölték és bálványozták, minden pillanatban a szakadék szélén táncolt, és soha nem zuhant le. Sovány volt, hajlott hátú, kerek, zöld szemekkel és elálló fülekkel, örökké komikus, térdig érő kabátjában, kopaszon, mint a tök. Mágus volt, emberi sorsok ura, milliárdok elköltője… A főügyész felállt, hogy üdvözölje. A Vándorral rögtön a tárgyra térhetett az ember, nem volt szükség udvarias köntörfalazásra.
— Üdv, Vándor. Azért jöttél, hogy a sikereidről mesélj?
— Miféle sikereimről? — Vándor lehuppant egy karosszékbe, emiatt arra kényszerült, hogy térdeit esetlenül felhúzza a mellkasáig. — Masszaraks, mindig megfeledkezem az ördögi trükkjeidről. Mikor hagyod már abba a vendégeid inzultálását?
— A vendégnek kényelmetlenül kell éreznie magát, nevetségesnek kell lennie. Máskülönben ezek az összejövetelek rendkívül unalmasak lennének. Például a te látványod most igazán felvidított.
— Igen, tudom; te ilyen vidám fiú vagy. Csak a humorérzéked kissé igénytelen. Egyébként miért nem helyezed magad kényelembe? Foglalj helyet.
A főügyész rájött, hogy még mindig áll, és hogy Vándor, mint mindig, gyorsan egyenlített. Leült, kényelmesen elhelyezkedett, és ivott egy korty ásványvizet.
— Nos? — kérdezte.
Vándor egyenesen a tárgyra tért.
— Van nálad egy ember, aki kell nekem. Egy bizonyos Mak Szim. Átnevelésre küldted. Emlékszel?
— Nem, nem emlékszem. — A főügyész kissé csalódottnak érezte magát. — Mikor küldtem el? És miért?
— Mostanában. Mert felrobbantott egy tornyot.
— Á, igen, emlékszem az ügyre. Nos, mi van vele?
— Ez minden. Szükségem van rá.
— Egy pillanat! — A főügyész bosszús lett. — Valaki más tárgyalta az ügyet. Nem várhatod el tőlem, hogy minden elítéltre emlékezzek.
— Azt hittem, mind a te embereid voltak.
— Csak az egyik. A többi igazi volt. Mit is mondtál, hogy hívják?
— Mak Szim.
— Mak Szim — ismételte a főügyész. — Aha, az a hegyvidéki kém. Emlékszem. Igen, volt egy különös sztori vele kapcsolatban. Lelőtték, de a lövés nem végzett vele.
— Úgy tűnik.
— Szokatlanul erős ember. Igen, van róla egy jelentés. Miért kell neked?
— Az az ember mutáns — felelte a Vándor. — Érdekes mentogramjai vannak, és szükségem van rá a munkámhoz.
— Azt tervezed, hogy felboncolod?
— Lehetséges. Az embereim már jó régen kiszúrták, mikor a Különleges Stúdiónál alkalmazták. De megszökött.
A főügyész, teljesen kiábrándultan, teletömte a száját gyümölccsel.
— Rendben van. Egyébként hogy állnak a dolgaid?
— Pompásan, mint mindig. Úgy hallom, nálad is. Jól elintézted a Bábost. Gratulálok. Tehát mikor kapom meg azt a Makot?
— Holnap elküldöm a parancsot. Öt, legfeljebb hét napon belül leszállítják neked.
— Csak úgy, ingyen?
— Nos, barátom, van valamid, ami érdekelhet engem?
— A legelső védősisak.
A főügyész felnevetett.
— És a Világ Világa ráadásnak — mondta. — Mindenesetre tartsd észben: nekem nem az első sisakod kell. Hanem az egyetlen. Egyébként igaz, hogy a csapatodat ráállították, fejlesszen ki egy irányított sugárzót?
— Talán — felelte Vándor.
— Figyelj, mi a fenére kell ez nekünk? Van elég problémánk e nélkül is. Ülnöd kéne rajta egy kicsit, nem?
— Vándor elvigyorodott. — Félsz, Agyas?
— Igen, félek. Te nem? Vagy talán azt hiszed, ez a nagy barátságod a Gróffal örökké fog tartani? A saját sugárvetőddel fog elintézni.
Vándor megint elvigyorodott. — Nyertél. Megegyeztünk. — Felállt. — Útban vagyok a Kancellárhoz. Üzensz neki valamit?
— Kancellár haragszik rám — mondta a főügyész. — Ez nekem pokolian kellemetlen.
— Rendben, megmondom neki.
— Viccen kívül, ha tudnál szólni egy szót az érdekemben…
— Agyas egy srác vagy — mondta Vándor, a Kancellárt utánozva. — Megpróbálom.
— Végül is meg volt elégedve a tárgyalással?
— Honnan tudhatnám? Csak most érkeztem.
— Próbáld megtudni. És a te — hogy is hívják? Mondd még egyszer, felírom.
— Mak Szim.
— Príma. Holnap gondom lesz rá.
— Minden jót! — mondta a Vándor, és már ment is.
A főügyész a homlokát ráncolva figyelte, ahogy eltűnik az ajtó mögött. — Igen, egy ilyen embert csak irigyelni lehet. Ő aztán jól megcsinálta. A sugárzás elleni védelmünk az ő kezében van. Késő bánat. Nem lenne rossz ötlet közelebb kerülni hozzá. De hogyan? Nincs szüksége semmire. Olyan pokolian fontos ember, hogy mindannyian totálisan tőle függünk; hozzá címezzük az imáinkat. Legszívesebben a torkánál fogva tartanám az ilyen embert! Ha legalább valami fontos dolgot kért volna. De neki csak valami nyavalyás elítélt kell. Ó, igen, nagyon értékes! Bizony, érdekes mentogrammok. De azon tűnődöm — az az elítélt a hegyvidékről való, és mostanában a Kancellár gyakran célozgatott a hegyvidékre. Talán megnézhetném őket. De a Kancellár az Kancellár… Masszaraks, túlságosan fáradt vagyok, mára elég volt a munkából.
Beleszólt az interkomba: — Koh, van valamije Szim elítéltről? — Hirtelen eszébe jutott: — Úgy tudom, összeállított róla egy dossziét.
— Igen, méltóságos uram. Engem ért a megtiszteltetés, hogy figyelmébe ajánlhattam az esetet.
— Hozza be. És hozzon még vizet is.
Éppen csak kikapcsolta az interkomot, mikor a referens tapintatosan besurrant az ajtón. Egy vastag irattartót tett elé; üveg csilingelt lágyan; víz csobogott; és egy teli pohár került az irattartó mellé.
— „A Mak Szim (Maxim Kammerer) ügy kivonata. Készítette: Koh referens” Jó vastag, kivonat létére. — Kinyitotta az irattartót, és kivette az első köteg papírt.
Toot kapitány vallomása. Gaal vádlott vallomása. A Kék Kígyó folyón túli határvidék durva vázlata. — „Nem viselt semmi más ruházatot. A beszéde összefüggőnek tűnt, de teljesen érthetetlen volt. Sikertelen kísérlet történt rá, hogy honti nyelven kommunikáljanak vele.” Ó, ezek az ostoba határvidéki kapitányok! Képzeljék csak el, egy honti kém a déli határvidéken! „A fogoly rajzai igen művésziek voltak.” Nos, jó csomó különös dolog van a Kék Kígyó folyón túl. Sajnos. Az ennek a fickónak a felbukkanását körülvevő tények nem tűnnek különösebben szokatlannak, annak fényében, amit arról a régióról tudunk. Habár, természetesen… nos, lássuk csak