A bíborszínű felhők bolygója [Страна багровых туч - hu]

Nem erről van tehát szó. Szpicin most ügyeletes, Krutyikov pihenni készül. Mellesleg Mihail Antonovicsot sem lenne túl hasznos kiküldeni. Nagyon is súlyos egyéniség egy ilyen vállalkozáshoz.

— Hm! — hümmögte fülig elvörösödve Krutyikov.

— Akkor hát én maradtam? — kérdezte mosolyogva a “Szépfiú”.

— Vlagyimir Szergejevics valóban különleges iskolát végzett, s alapos gyakorlatra tett szert a korábbi utazások során — zárta le a dolgot Jermakov.

— Tehát vagy én, vagy Vlagyimir Szergejevics…

— Tizenhatodik cikkely — szólt közbe tüstént Dauge —, “az űrhajó parancsnokának repülés közben tilos elhagynia az űrhajót”.

— Úgy ám, ilyen a szabályzat! — kiáltott fel nevetve Jurkovszkij, és kiment.

Bikov komoran lehorgasztotta a fejét, s félrevonult.

— Ne sértődjék meg, Alekszej! — Dauge vállon veregette barátját. — Mert itt, barátocskám, nem bátorságra van szükség, hanem gyakorlatra.

— Nem túl nagy tudomány.

— Nem? Mondd, a vákuumszkafanderről van valami fogalmad?

— Miről?

— A vákuumszkafanderről. A speciális öltözékről, amelyben a világűrben dolgoznak.

— Miért, a mi öltözékünkben nem lehet?

— Ugyan, Alekszej! Úgy átfagynál benne, hogy utána kezed-lábad sem bírnád mozdítani. Láttad a felfújt űrruhát Krajuhin dolgozószobájában?

Bikov sóhajtott.

— Úgy látszik, nem megy… Pedig de szerettem volna megnézni a ti “világűrötöket”, természetben!

— Semmi baj, Alekszej Petrovics! — Jermakov váratlanul gyöngéden pillantott Bikovra. — Még lesz módja természetben látni a világűrt.

Visszatért Jurkovszkij, két terjedelmes, szürke zsák alatt görnyedezett.

— Lehet, hogy mégsem kapcsoljuk ki a fotonreaktort? — kérdezte, miközben ügyesen szétrakta a zsákok tartalmát, az áttetsző sisakot, a kettős oxigénpalackot és a többi felszerelést.

— Feltétlenül kikapcsoljuk. Mellesleg, Alekszej Petrovics, most megismerkedhet a súlytalanság világával. Azt javaslom, ne hagyja el a társalgót, s ne tegyen hirtelen mozdulatot.

— Nem értem…

— Amint kikapcsoljuk a fotonreaktort, a gyorsulás megszűnik, s az űrhajó egyenletes mozgást végez, ha pedig nincs gyorsulás, akkor nincs súly sem.

— Vagy úgy! — Bikov arca felderült, s kezét dörzsölgette. — Nagyon érdekes… Különben bosszantott volna: részt vettem egy űrutazáson, és nem éltem át…

— Készen vagyok! — jetentette Jurkovszkij.

Az ajtóban állt, tetőtől talpig furcsa páncélban, mely rugalmas fémgyűrűkből állt, s benne különös, emberfejű ízeltlábúra hasonlított. A hóna alatt tartotta a cilinderszerű, áttetsző sisakot. Bikov már látott fényképen és filmen űrruhát, mégsem tudta megállni, hogy körbe ne járja Jurkovszkijt, s kíváncsian végig ne vizsgálja — Menjünk! — adta ki a rövid utasítást Jermakov.

Bikov leült a fotelba, s tekintetével követte társait.

A lábak dobogása elcsendesült a folyosón, s halkan csattant az ajtó.

Majd Dauge kiáltását hallotta: “Hová erősítsem a kötelet, Anatolij Boriszovics?!” Azután minden elcsendesedett.

— Figyelem! — hallatszott a hangszóróból Szpicin hangja.

S ebben a percben Bikov úgy érezte, mintha valami puhán a levegőbe emelné. Görcsösen markolta a karosszéket. Vékony sivítás hallatszott, hideg huzat futott végig az űrhajón. Bikov hangosat sóhajtott. Úgy látszik, semmi borzasztó sem történt. Óvatosan elengedte a karosszéket, s felállt.

Amikor úgy negyedóra múlva Dauge, Mihail Antonovics és a fehér, dérborította Jurkovszkij a fal mellett kiképzett, különleges fogódzókba kapaszkodva visszatért a legénységi társalgóba, Bikov vörösen és izzadtan, fejjel lefelé függött a levegőben a karosszék felett, és hasztalan próbálkozott legalább ujjbeggyel hozzáérni.

Jurkovszkij, amikor ezt meglátta, elégedetten felkiáltott, s közben elengedte a fogódzót, fejét a falba verte, majd ismét kiúszott a folyosóra. Dauge és Mihail Antonovics a nevetéstől fuldokolva a Fiú komoran mosolygó vezetője alá úsztak, s lábánál fogva a padlóra húzták.

— Nos… hogy tetszett a… súlytalanság világa? — kérdezte könnyeit törölgetve Dauge. — Kipróbáltad?…

— Kipróbáltam — felelte kurtán Bikov.

— Figyelem! — hallatszott a hangszóróból.

Amikor ismét bekapcsolták a fotonreaktort, s minden a helyére állt, Jurkovszkij beszámolt űrsétájának eredményeiről. A Fiút tartalmazó konténer radioaktív sugarakat bocsát ki, de nem erősen, alig észlelhetően. A kötések nem szenvedtek sérülést, legalábbis kívülről nem, s ami voltaképp a legfontosabb volt, a konténer egy centiméterre sem mozdult el.