Kettészakított élet

— Nem.

— Akkor a gyárból?

— Gondolhatja, hogy onnan.

— Akkor hát figyeljen — mondta Sironyin keményen. — Önök nem fogják látni az én motoromat, önöket úgyis elítélik. És én nem fogom sajnálni.

— De kérem — könyörgött a basszus hang.

— Az én motorom a Volgán van — kiáltotta Kolja. — Mit képzel, majd három óra hosszat bumlizok, hogy örömet szerezzek maguknak?!

— Kolja! — kiáltott a mama a konyhából. — Hogy beszélsz?!

— Nem kell bumliznia — mondta a basszus hang. — Csak adja meg a címét, adjon engedélyt, hogy megtekinthessük a motort, és mi odamegyünk helikopteren. Ha van egy kis szabad ideje, ön is velünk tarthat.

— Micsoda? Helikopteren? Bolondot járatnak velem?

— Miért tennénk ilyet?

— Kolja, gyere vacsorázni! — szólt a mama. Te teljesen elkanászodtál a nyáron,

— Gorogyiscse a falu neve, kalinyini járás mondta Kolja váratlanul, mert hirtelen belátta, hogy a hang nem tréfál, nekik valóban minden olyan balul sikerült, hogy még helikopterre sem sajnálják a pénzt, csak hogy lássanak egy működő Burun-45-öt. Hát hadd nézzék meg!

— Látod — mondta a mamának, s hangjában büszkeség érződött az én motoromtól függ a gyár egész sorsa.

— Holnap még ki is tüntetnek — mondta a mama, akit azért komolyan bántott, hogy fia ennyire durva lett.

A gyáriak másnap már Sironyinéknál voltak. Kitüntetés nélkül ugyan, de ott voltak, egy komoly, kövér, vastag keretes szemüvegű úr és egy zilált, meghatározhatatlan korú férfi.

— Nyikolaj Viktorovicsot keressük — mondta a komoly és kövér úr.

Az apa, aki ajtót nyitott, nem értette a dolgot, és visszakérdezett: — Talán Viktor Sztyepanovicsot?

— Nem — mondta a komoly és kövér úr. — Nyikolaj Viktorovicsot. Ön vett Burun-45-ös motort?

— Kolja — szólt az apa.

Kolja az ajtó mögött állt, és mindent hallott. Rögtön kiment az előszobába.

— Nyikolaj Viktorovicshoz van szerencsénk? — kérdezte a komoly és kövér úr cseppet sem csodálkozva.

— Igen. Én vettem Burunt, és velem beszélt tegnap telefonon.

— Helyes — mondta a kövér úr, és a zilálthoz fordult. — Mit tegyünk hát?

A zilált úr félrehajtotta a fejét, és rákacsintott Koljára.

— Senki sem segített?

— Miben? A motorjavításban? Senki. Nem is engedtem volna, mert összetörte volna a fejét, az biztos.

— Helyesen tetted — mondta a kövér úr. — Most pedig gyere velünk!

— Elnézést — szólt közbe apa —, de nem egészen értem…

— Szeretnénk, ha a fia eljönne velünk a kísérleti üzemünkbe — mondta a kövér úr.

„Az én szaktanácsaimra van szükségük” — kívánkozott ki Koljából, de uralkodott magán, nehogy hencegőnek látsszék.

— Ne haragudjanak, hogy nem megyek ki — szólt ki a mama a konyhából —, de hagymát vágok. Aztán nekem vacsorára itthon legyél!

— Igyekszünk majd. És köszönöm a segítségét — mondta a zilált úr apának, bár nem volt egészen világos, hogy mi is volt ez a segítség.

A ház előtt egy Volga várta őket, a kövér úr a sofőr mellé telepedett le, a másik pedig Koljával a hátsó ülésre. Kolja kinézett az ablakon, és nagyon szerette volna, ha Emma véletlenül éppen akkor menne el a ház előtt, és megkérdezné: „Hát te meg hova mész, Kolja? Hiszen holnap dolgozatot írunk.” Ő pedig hanyagul válaszolná: „El kell mennem egy gyárba, látod, még kocsit is küldtek értem.” Persze, ha szatyorral a kezében tejért menne a boltba, biztos, hogy legalább húsz ismerőssel találkozna. Bezzeg, amikor kocsit küldenek érte, akkor mindenkit mintha a föld nyelt volna el.

— Figyelj ide, Kolja — szólt a zilált úr. — Miért nem tetszett neked a gyári kondenzátorunk? Miért cserélted ki?

Kolja visszatért a földre a mennyekből. „Sok gyerekesség van még benned — mondta magának némi rosszallással. — Úgy beszélnek veled, mint egy komoly férfival, és neked meg ki tudja, min jár az eszed.”

— Önök meg vannak elégedve a gyári kondenzátoraikkal? — kérdezett vissza Kolja, s megnyomta a „gyári” szót. — Jó kis firma.

A zilált úr fölnevetett, a kövér pedig hátrafordult és megkérdezte:

— Sironyin, mondja csak, milyenek az iskolai eredményei? Ez a kérdés nem tartozott a tárgyhoz, és egyáltalán nem volt Kolja ínyére.

— Mi köze van ennek az egészhez?

— Nagyon is sok — válaszolta a kövér. — Remélem, hogy nem fog félrevezetni.

— Miért vezetném félre?

— Több oka is lehet rá — válaszolta rejtélyesen a kövér, és visszafordult.

A gyár a Cserjomuski kerületben volt, egy csupa üveg és alumínium épületben. Sironyint bevezették egy nagy terembe, amely a szanatóriumok halijaira hasonlított. A fal mellett fotelek álltak, középen pedig egy nagy, piros szőnyeg.