Az átok
- Автор: Бенцони Жюльетта
- Серия: Шевалье (Рыцари) #2
- Язык: венгерский
- Жанр: Исторические любовные романы
Электронная книга - «Az átok». Краткое содержание книги:
Az apagyilkosság rávetülő vádja elől menekülve Adam testvér parancsnokságán keres menedéket. A Templom kész befogadni. Csakhogy Renaud mindössze tizennyolc éves élni szeretni akar vonzzák a nők... Coucy báró szolgálatába állva belépést nyer a leendő Szent Lajos udvarába ahol a félelmetes Kasztíliai Blanka a király anyja uralkodik aki azonnal élénk ellenszenvvel fogadja. Ott van azonban Provene-i Marguerite is a fiatal királyné akibe szenvedélyesen beleszeret. Ekkor éri utol az apagyilkosság vádja és élete rémálommá változik.
Kinek szentelje Renaud az életét melyet el akarnak venni tőle? A hihetetlen II. Konstantinápolyi Balduinnak az egykori Bizánc nincstelen császárának? IV. Ince pápának akitől legalább egy kevés segítséget remél? Robert d'Artois-nak a király forrófejű és aranyszívű öccsének magának a királynak akit sosem tud megszeretni? Vagy Marguerite-nek aki lassan felfedezi hogy egy szent mellett az életnek nem sok köze van a boldogsághoz?
Nehéz lesz a diadalhoz vezető út mire végre felöltheti a lovagság aranysarkantyúját. Az út mely Cipruson Damiettán Manszurán és Szírián át vezet a hetedik keresztes hadjárattal. Az út melyen Renaud ellenséggel találkozik - aki annál is félelmetesebb mert a templomosok védelmét élvezi - de meglepő hölgyalakokkal is: Hersende-dal a király orvosával a szenvedélyes és gátlástalan Flore-ral és végül Sancie-val a mókás kis csúfsággal...
A gondolatra mélységes öröm töltötte el Renaud-t: viszontláthatja Marguerite-et! A palotakert egyik fenyője alá húzódva, távol Vörös Angus nosztalgikus zenéjétől, a fiatalember élete egyik legszebb éjszakáját töltötte el…
Másnap reggel rossz hírek érkeztek a pápához, majd szabályosan katasztrofálisakra váltottak.
Azzal kezdődött, hogy lóhalálában megérkezett Szent Miklós bíboros, akit Ince küldött Viterbóba, hogy közvetítsen a lázadó város és a császáriak között. Az egyház hercegei máskor nem vágtattak így, a bíboros mondanivalója azonban nagyon komoly volt. II. Frigyes csapatai három hónapja ostromolták a várost, mely börtönbe vetette a kormányzóját és a garnizonját. Eredménytelenüclass="underline" az élelemmel jól ellátott és erős falak védelmezte Viterbo szinte a végtelenségig ellenállhatott. A hír azonban, hogy a császár személyesen is megérkezett, arra indította a pápát, hogy békére törekedjen. A városba küldött Szent Miklós bíborosnak sikerült egyezséget kötnie: feloldják az ostromot, és a város visszakapja szabadságjogait. Cserébe az ott maradt császárpártiak és a garnizon szabadon távozhat, magával viheti javait, és csatlakozhat az ostromlókhoz, akik már nem maradhatnak sokáig. Különben mindannyiukat kivégzik.
Egy Frigyes-vérmérsékletű férfival szemben a fenyegetésnek nem sok súlya lett volna, legalábbis normális időkben, hisz néhány száz ember nem számított neki.
Csakhogy – ezt Ince a kémeitől tudta – a császár nem maradhatott tovább: lázadás tört ki Frankfurtban, és rendet kellett teremtenie. Úgy gondolva, hogy előbb vagy utóbb úgyis visszatér, és megfizettet Viterbóval, Frigyes elfogadta a bíboros javaslatát, aláírt egy fegyverszünet-féleséget, és megindult észak felé.
Ekkor, amikor éppen minden rendbe jönni látszott, következett be a tragédia: amikor a foglyok és a gibellinek10 áthaladtak a városon, hogy csatlakozzanak a császáriakhoz, a viterbóiak rájuk rontottak, és az utolsó szálig lemészárolták őket…
azután felgyújtották a házaikat.
– Nemcsak Viterbo negyedét semmisítették meg a lángok, de az egész környék lángol, és a tűz könnyen átterjedhet az egész északi vidékre – magyarázta a bíboros. –
A guelfek és a gibellinek újult erővel hadakoznak, és azt beszélik, a császár erőltetett menetben siet visszafelé…
10 A pápaság és a császárság közötti végeérhetetlen vitában a pápa híveit guelfeknek, a császár híveit gibellineknek nevezték.
Balduin császár a meditáció csendjébe burkolózott, és most az egyszer a palota izgágái is hajlandók voltak nyugodtan viselkedni.
– Gondolja, hogy a császár idáig is eljöhet? – kérdezte Renaud Guillain d'Aulnay barátjától.
– Hogy megostromolja Rómát? Azt hiszem, mindig is ez volt a leghőbb vágya, és attól tartok, most semmi sem állítja meg. Annál is kevésbé, mert keserű csalódás érte: azt hitte, engedelmes bábot választatott a pápai trónra, és egy második IX. Gergelyt teremtett, csak kevésbé elhamarkodottan és sokkal intelligensebben. Meggyőződésem, hogy nem áll meg Viterbónál, és nemsokára a város előtt látjuk a fekete sasos lobogókat.
– Szép és erős, jól védelmezett város, gondolom.
– Rosszul gondolja, barátom. Itt is vannak gibellinek, köztük a legfélelmetesebb, Gaetano Orsini…
– A pápa ellen merészelne lázadni?
– Bármire képes lenne. Fékezhetetlen dúvad. És ő Róma szenátora. Akarja, hogy jellemezzem? IX. Gergely halála után ő szervezte meg a konklávét, hogy megválasszák az utódát. Bezárta a bíborosokat a Septisoniumba, a Septimus Severus palota romjai közt megmaradt terembe, és cellákba a Palatínus dombon. Hozzáteszem, erővel vitte oda őket, és igazi kínszenvedésben volt részük a nyári hőségben a rovaroktól és patkányoktól hemzsegő helyiségekben. Katonák őrizték és sértegették őket, akiket felettük szállásoltak el, és a latrinájukból rájuk csöpögött a szenny a repedezett mennyezeten át. Ráadásul enni sem kaptak. Tízből – ahányan maradtak, miután Frigyes megtámadtatta a Franciaországból érkezők hajóit, s hárman meg is haltak – az egyiküket, az angol bíboros Robert of Somercote-ot haldokolva vitték át a holtaknak fenntartott kis cellába, ahol a zsoldosok hashajtót adtak neki, majd kitették a tetőre, hogy egész Róma láthassa a hatását…
– Micsoda borzalom! – kiáltott fel elszörnyedve Renaud. – Őszentségét ilyen iszonyatos körülmények között választották meg?
– Nem. A szerencsétlenek egy még éppen élő vén embert, Geoffroi de Sabrinát választották meg… aki tizenhét nappal később meghalt. Képzelheti, hogy a kaland után senki sem kívánt újabb konklávéra vonulni, és egy évig üresen maradt a trón. Meg kell mondanom, Lajos királyunk teremtett rendet. A jó és megfontolt király olyan szigorú levelet írt Frigyesnek, hogy az elgondolkozott: becsülte Lajost, és nem akarta magára haragítani Franciaországot. Megválasztották Incét… a többit pedig már tudja.
– Most mi lesz?
– Nem tudom. Csak az biztos, hogy mi, konstantinápolyiak, nem sok segítséget remélhetünk… hacsak nem szerveződik meg nagyon gyorsan a keresztes hadjárat.
– Elutazunk, és hátat fordítunk mindennek?
– Nem ismeri a császárunkat. Lojális és vitéz lovag. Soha nem hagyná el a pápát, aki barátja. Valószínűleg harcolni fogunk érte… Orsinival a hátunkban!
– Hogyan? Az az ember még él? A szentatya nem fizettette meg vele a gazságát?
– Azzal csak feltüzelte volna a családját. Mert sajnos nem egyedül van, és a család kezében van Róma fele. Bizonyára ők lennének a királyok, ha nem lennének a Colonnák, esküdt ellenségeik, akik ugyanolyan félelmetesek, mint a Frangipanik és a Massimik, akiknek a leggyakrabban sikerül fenntartaniuk az egyensúlyt. Ostrom esetén azonban…
A marsall kitérő mozdulata nyitva hagyta az utat minden feltételezés előtt.
Néhány napig a lovasok ritmusára éltek, akik egyre nyugtalanítóbb híreket hoztak, miközben, mint egy egeret elnyelni készülő macska, ragyogott fel Gaetano Orsini durva arca.
Egy este, amikor Balduin éppen vacsorája végére ért, melyet kis társaságban, meghitt embereivel, minden protokolltól mentesen fogyasztott el, bejelentés nélkül belépett a pápa. A császáron kívül a három jelen lévő sietős rendetlenségben térdre ereszkedett. Renaud-nak, aki éppen palermói bort készült felszolgálni az urának, a mellkasához kellett szorítania a kancsót, nehogy kilöttyintse az italt.
– Álljanak fel, gyermekeim! – szólalt meg a pápa szokatlanul lágyan. – Csak beszélgetni kívánunk a császárral, de nem kell kivonulniuk. Tudjuk, hogy teljes bizalmát bírják… és nem utasítjuk vissza a bölcs tanácsokat.
Leült a kertre nyíló ablak elé, melyet gondosan becsukott. Balduin csatlakozott hozzá, a többiek pedig udvarias távolságban maradtak. Renaud úgy látta, Ince megváltozott. Keskeny, finom vonalú arcát gondterhelt barázdák vésték, a szeme alatt húzódó árok álmatlanságról tanúskodott, hangja azonban határozott és metsző